Kőhalmi Zoltán “Az utolsó 450 év” könyvbemutató sorai egy meglepetést tartogatnak olvasóinak.
Húsbavágó komoly témát vesz a könyv szerzője alapul és botrányosan habkönnyű stílusban tálalja. Nehogy olvasása közben bárkinek is megfeküdje a gyomrát, mert a szerző elkötelezett abban a meggyőződésében, hogy „…nem leszel okosabb attól, ha minél többet olvasol róla, talán csak pont a kételyeid nőnek.” idézve a vele nemrég készült interjúból, teljes terjedelmében itt olvasható.
Fotó: Halász Júlia/444.hu
Nehéz eldönteni, hogy ez a bemutató elkomolykodja vagy elkomolytalankodja azt, amiről ez a könyv beszél. Egyik nap felkiáltójel az emberiségnek, annak a fajnak, amelyik bolygóját maga alá temetve a szemetébe fullad. Másik nap egy szellemi hullámvasút a humor vidámparkjában, nyaktörő képzettársítások és briliáns ötletek egy tehetséges elme szüleményeként. Semelyik nap és mindkét nap együttvéve.
Ez a nehézség akkor adódik, amikor egy laza elme elszabadul és megszül egy ilyen formabontó könyvet. Pechére ezt egy másik (jóval kisebb) elme igyekszik a kategóriák és fogalmak fakkjaiba belegyömöszölni.
Előre jelezve, hogy az első könyve bemutatójának írásakor már megjelent ez a második műve, abban az állt, hogy elsőkönyves íróként nagy remény van arra, hogy a második mű már összefogottabb lesz. Ez messze igaz lett. Sőt egy ötlet egészen nagy ívet fut be úgy, hogy minden történésében ott van a mai való jelenre utalás, fricska vagy kifigurázás. Mindenki annyi áthallást vesz észre, amennyit csak akar.
Kőhalmi Zoltán “Az utolsó 450 év” munkája az örökkévalóság
helyett annak egy limitált szeletét, mindössze 450 évet fog át. Ennyi idő kell a polietilén – ember által gyártott műanyagfajta – természetes lebomlásához. Szerves vegyületként ennyi évre van szüksége, hogy hátramaradó hulladékformák nélkül magától visszatérjen a természet körforgásába. A sztori: Maciméz flakon hányattatása.
Ez az a pont, ahol nem kell elkezdeni a szőrszálak hasogatását, ha a bemutató részéről ennél többre nem futja. Mert a polietilén (PET) anyagú Mézesmaci rengeteg időt tölt el a történet folyamán a világűrben is, és azt az időt hozzá kellene adni a 450 évben kiszámított teljes lebomlásig tartó időszakhoz.
Piti dolgokkal nem foglalkozni, helyette a könyv recenzió a feladat. A sztori egy Maciméz flakon hányattatása…
Stílusában sokszor Örkény István egypercesei elevenednek újra.
Meseszerűre maszkírozott műve szinte Andersen A rendíthetetlen ólomkatona mai hangja. Még jellemzőbb rá Stanisław Lem Kiberiáda című remekműve. Utóbbi hasonlítástól úgy belelkesedtem, hogy megkerestem és találtam (jó ötven éve 1971-ben jelent meg itthon) remélve legálisan gratis letölthető formában magyarul itt.
Mindkét könyv mesébe öltöztetetve filozofikus hangvételű nyelvi bravúr. Kőhalmi Zoltánnak könnyebb a dolga, mert anyanyelvén sziporkázik. Viszont fél évszázadon át még mindig rezonál a ’Cyberiada’ magyarra átültetése, amihez Murányi Beatrix kellett, hogy megszülessen. Egyszerűen lubickol a fordításban és annyi nyelvi leleményt pakolt bele, amennyit Lem meg sem álmodhatott lengyelül írt eredetijében.
A magyar nyelv kincsestár, hejre kis irománnyá sikeredett
Kőhalmi Zoltán “Az utolsó 450 év” műve is. Játékos elme szellemi gyermeke (másik nap) és figyelmeztetően felemelt mutatóujj (egyik nap). Ezen a kettősségen nehéz túllépni, ezért maximálisan javasolt a techno-kiber világba ágyazott, de nagyon emberi mondandójú könyv alapos elolvasása. Tömör információbank és tréfatár. Csattanója mégis félelmetesen szomorú.
Mindegy, hogy egy író milyen korba helyez egy történetet, a műfaja archaikus vagy sci-fi, mindig ugyanarról szól. Az emberekről, a gondolataikról, a gondjaikról és örömükről. Kőhalmi Zoltán könyve sem kivétel. Szerencsére.
Kézbe fogva is igényes darab, ismét a Gyomai Kner Nyomda míves munkája, ritka ma a (mű)selyem könyvjelző.
Szóljon hozzá