Az eszpresszógépet Angelo Moriondo találta ki, ehhez az időben 1884-ig kell visszamenni. A feltaláló a Torinói Nagyvásár alkalmából mutatta be a kávéfőzőgépét, amely az eszpresszógép elődjének tekintendő.
A kiállításon bronzérmet nyert vele. Törekvése szerint minél gyorsabban (‘espresso’= ‘határozott’, ‘kifejezett’, ‘nyílt’) készítendő el az addig csak felfőzőtt italfajta.
Találmányából soha nem lett ipari méretekben gyártott szériatermék, a meglévő pár készüléket szűkkeblűen saját használatra tartotta meg. Folyamatosan fejlesztve egy módosított, feljavított változatát 1885-ben szabadalmi oltalom alá vették Párizsban. Neve majdnem feledésbe merült, de egy kávétörténet-kutató rábukkant a szabadalomtárban, aki nem hagyta, hogy ez megtörténjen. Dokumentációja nincs, de a folyamatot, amellyel Angelo Moriondo a gépe működését leírta, a szabadalom szövegezésében megmentette az utókornak.
Az eszpresszógépet Angelo Moriondo találta ki és ez volt az első konstrukció, amelyik a víz és gőz adagolásával a kávéőrleményből feketekávét készített. Nem egyedi adagokra tervezte, hanem literes mennyiségek előállítására. Volt már történeti visszatekintés a kávéfőzés és a gépek világáról, de az évszámok és Moriondo személye megérdemlik a pontosítást.
Hogyan fejlődtek tovább a kávéfőzőgépek?
Az idő múltával Milánóban sem tétlenkedtek. Luigi Bezzera és Desiderio Pavoni közös italkészítő gyárukban a maguk útján haladtak és elérkeztek egy hasonló elvű saját kávéfőzőgéphez. Ebből alakult ki a műhelyméretekben előállított eszpresszógép, amellyel már adagokat lehetett főzni. 1902-ben Desiderio Pavoni volt, aki az USA-ban szabadalomként benyújtotta gépük dokumentációját és 1903-ban azt Luigi Bezzera neve alatt szabadalomként ki is hirdették.
Pavoni megvette a szabadalmat és 1906-ban a Milánói Vásáron már saját nevén mutatták be mutatós eszpresszógépét.
Akár ezer adag kávé lefőzésére is képes volt, de kizárólag gőzzel működött. Ez a kívánatos forróvíz helyébe lépve kellemetlen kozmásodással készített kávét, elfedve a valódi nemes ízeket. Mivel gőzzel dolgozott, maximum két atmoszféráig lehetett a nyomást növelni benne, ami a mai normákhoz képest nem is állíthatott elő klasszikus eszpresszó kávét.
Csak jóval később, rá tíz évre tűnt fel a kávéfőzőgép fronton Pier Teresio Arduino, akinek majd sikerül a gőz természetes nyomását helyettesítve csak a forróvizet pumpás eljárással továbbítani a kávéőrleményre.
Addig a kávézás Milánó és környékének úri huncutsága volt. Az előkelő foglalatosság a műszaki korlátai miatt nem tudott elterjedni. Gyakorlatilag keserű, túlégett fekete folyadékot szolgáltak fel egészen a második világháború utánig.
A bűvös két atmoszférás nyomás korlátját végül Achille Gaggia törte át. Karos-rugós túlnyomásos megoldással terelte a forróvizet a nyomás alatti kamrába, onnan érkezett a forróvíz az őrleményre. Gaggia onnan volt képes saját találmányát magába építő kávéfőzőgépeit tömegtermeléssel elterjeszteni. A túlnyomásnak köszönhetjük az eszpresszó főzésekor a ‘crema’ képződést mint ajándékot. Azóta ismert a krémkávé, semmi köze a tejszínhab patronnal felspécizett magyar mutánshoz.
1961-ig kellett a kávészerető világnak várnia Ernesto Valente találmányára, az egy mozdulattal ütközésig tekert őröltkávé adagolásra. A megoldás E61 fejegységként ismert, ma is így készül naponta százmillió eszpresszó otthon vagy a kávézóban.
Végezetül a magyar származású Illy Ferencz úr által 1933-ban Triesztben alapított ‘Illycaffe’ gyár tulajdonosának intelmei. Ő volt az, aki feltalálta a vákuumzárásos kiskereskedelmi kiszerelésű csomagolást és az invenciózus automata kávéfőzőgépet.
88o-93oC hőmérsékletű forróvízsugár 9at vagy magasabb nyomással haladjon át 7g pogácsaszerűen betömörített daráltkávé rétegen. Helyesen készítve egy 3 centiliternyi koncentrált folyadékot kapunk érzékszerveink örömére.
Egyszerű, nem?
A felhasznált képanyag forrása: www.wikipedia.org
Szóljon hozzá