Nemrég adta közre a KSH és az MNB is a legfrissebb 2021 első negyedévére vonatkozó lakásárindexét.
Érzékenyít, edukál, kellemes kikapcsolódást nyújt a Bolygóbarát Budapest fenntarthatósági séta, ami a Bartók Béla utat és környékét veszi célba.
Budapest is bekerült Hans Zimmer európai turnéjának helyszínei közé – jelentette be a Semmel Concerts és RCI Global.
Március 7-8-án hatodik alkalommal várja a Gallery Weekend Budapest fesztivál a közönséget tizenhárom progresszív kortárs galériában.
A Budapest Borfesztivál rendezvényen több ezer különböző fajta borával, és gazdag gasztronómiával mintegy százhatvan kiállító várja a látogatókat.
Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat - közölte az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet.
Réti László Budapest Boulevard idei kötete hazai helyszíneken izgalmas krimibe ágyazva mesél a politika és a bűnözés nászáról.
Az év végére elkészül a Párisi Udvar Hotel Budapest épülete, és a tervek szerint megkezdődik a próbaüzem. Már befejezték a kerámia homlokzat restaurálását.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Két galaktikus zsaru, egy vidéki gyilkosság, tíz év csend a két idősík között. Augusztus 17-én érkezik az HBO Max legnagyobb nyári dobása — és nem véletlenül emlegetik szuperhősös True Detective-ként.

Van egy hétvége a nyár közepén, amikor a Balaton arculata gyökeresen megváltozik.

Teljes koncepcióváltással és több mint 2 milliárd forintos, saját forrásból megvalósított beruházással nyitja meg kapuit a Tolna megyei Bikács-Kistápé Ligeten a Zichy Családi Élménybirtok a mai napon.