A fesztiválnak olyan eseményt neveznek, ami egy időben több rendezvényből áll, azaz a rendezvényen belüli is több program, esemény fut párhuzamosan, legyen egy kulturális, művészeti, zenei, szabadidős, stb.
Gyökere vallási és népi ünnepekben van, a turisztikai cél, csak később lett a programok motivációja. Az első, ókori fesztiválok a vallás köré szerveződtek, fő részei voltak a sportesemények és művészeti versenyek, szertartások voltak.
Ma már a fesztiválok önmagukért jönnek létre és nem feltétlenül kapcsolódnak szorosan valamely népcsoport szokásához, vagy ünnepeihez.
A kifejezés az 1580-as években bukkant fel először (Harper 2001) de elterjedése csak a 18. században indult el.
A fesztivál szó maga is ünneplést, lakomát jelent.
A fesztivál-érzés alapjait és irányát az 1969-ben 500 ezer résztvevővel megrendezett Woodstock fesztivál tette le, ahol a sár, zene és tudatmódosító szerek a túlméretezett tömeg számára egy addig nem jellemző élményt adtak. Ezt az életérzést igyekezett feleleveníteni, követni a Sziget is az első időszakában.
A kismartoni HERBSTGOLD Fesztivál programját az Esterházy-kastély előtti téren 2018 óta színesítik kortárs képzőművészeti alkotások.
Október 9-én indul a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amely október 25-ig várja az érdeklődőket.
Sztárséfekkel, exkluzív helyszínen, különleges kínálattal várja a hazai minőségi gasztronómia szerelmeseit a Séf Fesztivál Tihanyban
Hangulatos forgataggá és kulturális programok színhelyévé változott a Városháza parkja az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idejére.
A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal és több, mint 250 programmal búcsúztatja a nyarat a Duna-parti város augusztus utolsó hétvégéjén.
LONDON Kávé Fesztivál 2019 előzi meg a berlini World of Coffee kiállítást és az útitervet tempósan kell összerakni, mert a rendezvény március legvégén nyit.
Itt van az ősz, de jó érzés még visszagondolni a nyárra, és ennek keretén belül egy különleges kezdeményezéshez nyúlnék vissza, a Szabadság híd lezárására
Május 5-én 18. alkalommal kerül megrendezésre a Falk Miksa utcában a galériák összefogása, a Falk Art Fórum. A családokat is színes program várja 14 órától az autóforgalomtól lezárt utcaszakaszon.
Immár harmadszor rendezik meg idén tavasszal a Get Closer Budapest Jazz Fesztivált. Április 6-tól 8-ig a nemzetközi dzsessz színtér számos fontos szereplője játszik a főváros XII. kerületében, a Hegyvidéken található MOM Kulturális Központban (MOMKult).
Fővárosi Palacsinta Fesztivál várja a nagyérdeműt a XVIII. kerületi Rendezvénypark területén a Szent László utca 2. szám alatt szombaton.
Május 6-7- én kerül megrendezésre a Budapest Coffee Festival. A szervező SCA Hungary célja a szakma munkájának, és a kávé italoknak a bemutatása.
Csokoládé és kávérajongók figyelmébe! Willy Wonka, sőt még maga Gombóc Artúr is elámulna, ha április 22-e és május 7-e között a Camponában járna.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Közép-Európában a csehek a legnagyobb kávéfogyasztók, de csak minimális előnnyel vezetnek a magyarok előtt.
Azt hiszem, ma mengedhetünk magunknak egy extra csésze kávét, hiszen ma van a Kávé világnapja!
Rendhagyó irodalomórákkal mutatja be a Centrál Kávéház a fiataloknak a Nyugat bölcsőjét középiskolai osztályok számára. A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Szóljon hozzá