A Gundel Étterem jelnyelvi kommunikációját bemutató filmje második helyezést ért el a világ egyik legrangosabb rövidfilmfesztiválján, a Santa Barbara-i 3 Minute Film Festival-on.
Ez a fesztivál a háromperces alkotások kreativitását és erőteljes üzenetét ünnepli, és nagy presztízsnek örvend a filmkészítők körében.
Az idei versenyen a „Narrative” kategóriában öt ország – Anglia, India, Egyesült Államok, Magyarország és Törökország – 12 filmje került a döntőbe.
Magyarországot a Gundel Étterem „A Gundel Mindenkié” című rövidfilmje képviselte, amely hajszállal maradt le az első helyről.
A filmet az elismert rendező, Bergendy Péter stábja készítette, és idén márciusban mutatták be. Nemcsak a Gundel Étterem társadalmi felelősségvállalása áll a középpontban, hanem az inkluzivitás fontosságára is felhívja a figyelmet.
A Gundel munkatársai megtanulták a legfontosabb angol és magyar jelnyelvi kifejezéseket, és Braille-írásos étlapot is készítettek a látássérült vendégek számára. A legendás vendégszeretet mellett a társadalmi érzékenység mindig is része volt a Gundel alapértékeinek, ami megmutatkozik a látás- és hallássérült vendégekre fordított figyelemben is. Ez erősíti meg azt a meggyőződést, hogy a Gundel valóban mindenkié.
Magyary Jenő, a Gundel ügyvezetője így nyilatkozott a sikerről:
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a filmünket beválogatták a 3 Minute Film Festival programjába. Ilyen illusztris társaságban végül a TOP 3-ban szerepelni hatalmas öröm a teljes Gundel csapat és az ügyben bennünket segítő minden partnerünk számára. Ezúton is óriási köszönet az elhivatott Gundel csapatnak, a Gundel üzemeltetésért felelős cégcsoportunknak, az Eventrend Groupnak, Bergendy Péter kifinomult érzékenységgel alkotó stábjának és a jelnyelv tanulásában bennünket lelkesen segítő SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) szakértőknek. Ez az elismerés is csak megerősíti elkötelezettségünket és tovább ösztönöz minket arra, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a Gundel vendégszeretetét.
A már 12. alkalommal megrendezett 3 Minute Film Festival célja, hogy platformot biztosítson azoknak a rövid, de mélyreható filmeknek, amelyek hatásosan közvetítik az emberi történeteket és fontos társadalmi üzeneteket. A fesztivál különlegessége, hogy a háromperces formátum lehetővé teszi a filmkészítők számára, hogy tömören, mégis erőteljesen fejezzék ki mondanivalójukat, különleges és emlékezetes élményt nyújtva a nézőknek.
Szóljon hozzá