Magyarország leglátványosabb megemlékezését tartják Steampunk gőzhuszárral fiatal képzőművészeti alkotók március 15-én. Egy gőzt pöfögő sci-fibe illő neoviktoriánus stílusú huszár-gépezettel vonulnak át Budapesten a nemzeti ünnep alkalmából.
A brit kormány elvetette az úgynevezett tejeskávéadó ötletét, amelyet az eldobható kávéspoharakra vetettek volna ki a hulladéktermelés visszaszorítása érdekében, mert úgy véli, hogy hatékonyabb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek.
Március 11-én, vasárnap 8 órától rendezték meg a 3. Magyar Filmdíj gálát, amin volt szerencsém nekem is részt venni. Az eseményt a Vígszínházban tartották.
Tom Clancy: Köztünk az áruló című regénye visszaidézi, hogy filmeken keresztül jutottam el Tom Clancy világához. Könyveiből vagy az ihletésükre készült filmeken át, valamint számítógépes játékokon keresztül, ahol a készítésnél volt tanácsadó.
A kávé főzése a kézműves italok között egyedülálló, hiszen az elkészítője jelentős szerepet játszik az ital létrehozott minőségében. Ezzel ellenben, a sör-, és borivók késztermékként veszik ezeket az italokat; az egyetlen a fogyasztó által irányítható változó a hőmérséklet, amelyen megisszák.
Stadler Form ROGER és ROGER Little névvel új tagok érkeztek a svájci levegőtisztító családba. A Stadler Form jövevények nem kevesebbre vállalkoznak, mint a szobalevegő karbantartása.
Philips SHD8800 fejhallgató csatlakoztatott vezetékkel vagy anélkül válik minőségi hangforrásunkká. Amikor tévét akarunk nézni, akkor nem szükséges a zsinór, inkább csak akadályoz a kikapcsolódásban.
Eleonora Galasso szakácskönyve szerelem volt első látásra. A párommal a Blaha Lujza téren sétáltunk el egy könyves bolt előtt, a kirakatában pedig megpillantottam ezt a könyvet, és megjegyeztem a kedves páromnak, hogy ezt a könyvet bármikor szívesen elfogadnám.
Trust VARO ergonomikus egér áll legjobban kézre, ha kímélni akarjuk az alkart, csuklót és kézfejet. Évtizedek óta fektetett egereket tukmál ránk az IT ipar és nem sokat ad az emberi anatómiára.
Most februárban az időjárás eléggé változékony, és könnyen megfázhatunk vagy elkaphatjuk az influenzát. Ezért is gondoltam úgy, hogy Márai Füves könyvéből most nem azokat a pontokat emelném ki, amelyek lelki életünkkel kapcsolatosak, hanem amelyek egészségünk megőrzéséhez segítenek hozzá.
Korán jött idén a tavasz, január vége felé +16 Celsius fokot mérni több, mint illetlenség. A növényvilágot megvezette a pluszos hőmérséklet kilengés és begyújtotta a motorokat.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Az elmúlt évek technológiai fejlődése lendületes változásokat hozott mindennapjainkba, nem kivétel ez alól a média sem. A világháló rohamos térnyerése egy teljesen új információcsatornát teremtett, mint amilyen az online rádiózás.

A Római-part ikonikus sörkertje idén a közösségi élményre erősít rá: ingyenes programokkal, családbarát fejlesztésekkel és egy CSR eseménnyel indítja a szezont, miközben a vendégvisszajelzésekre építve finomhangolt gasztronómiai kínálattal várja a visszatérő és új vendégeket.

A modern élet egyik legnagyobb kihívása az, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző szerepeink között. Szülőként helytállni, munkavállalóként teljesíteni, miközben a saját testi-lelki feltöltődésünkre is marad idő – ez sokak számára szinte lehetetlen küldetésnek tűnik.