A film-élmény a jó mozi meghatározó eleme. Ha nem éled bele magad a történetbe, akkor fabatkát nem ér a több millió dollárból felhúzott álomvilág. Egy filmben mennyire meghatározóak a technikai eszközök? A számítógépes eljárások vagy a jó forgatókönyv segít abban, hogy beleéljük magunkat a virtuális cselekménybe? Mikor, és miért jön létre a film-élmény? Ezúttal kicsit mélyebben tekintünk a filmvilág útvesztőibe.
Mi is az a film-élmény?
Nyilván olvasónk is tisztában van a filmek funkciójával és jelentésével. Ettől függetlenül sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért nem tudunk minden mozizást egyformán élvezni? Egyik alkalommal még teljesen megfeledkezünk magunkról, és egy megfogalmazhatatlan érzelmi hullámvasúton érezzük magunkat, a másikban pedig alig várjuk, hogy az elénk vetülő klisékkel, unalomig másolt motívumokkal teletűzdelt sallangos borzalom véget érjen.
A film-élmény egyet jelent a virtuális valósággal történő azonosulással. Amikor nem veszünk tudomást saját magunkról, hanem annak az élménynek adjuk át magunkat, amit a mozgókép mögött álló stáb megálmodott. Az egész folyamat felfogható egyfajta dimenzióugrásnak is, és többfajta mélysége létezik a nézett film tartalmának függvényében. Az élményünk minősége, szellemi sokszínűsége persze függ a konkrét tartalom jellegétől is.
A körülmények (és azok hiánya)
Bármilyen furcsának is tűnhet elsőre, sokszor rajtunk is múlik, hogy mennyire vagyunk képesek elmerülni az elénk táruló virtuális világban. Függ az ízlésünktől, lelki állapotunktól, éberségünktől is, hogy milyen szinten vagyunk hajlandóak elfogadni a mozivásznon, televízión vagy tablet kijelzőjén megjelenített tartalmat.
Sokan nem moziban, hanem otthon, vagy útközben állunk neki filmet nézni. Ez rendkívül praktikus lehet, hiszen szobakerékpározás, vacsorázás vagy utazás közben is részesei lehetünk mindannak, amiért máskülönben egy elsötétített teremben kellene ülnünk. Csakhogy a mozi szférája, környezete kulcsfontosságú az élmény szempontjából. A sötét falak, a párnázott székek alkalmazása nem véletlen. Az agyunk működéséből kifolyólag nem tudunk egyszerre többfelé figyelni, így ha pl. az előbb említett tevékenységeket akarjuk összekapcsolni a filmnézéssel, akkor koncentrációnk megbomlik, és ennek vagy a film, vagy a párhuzamosan végzett folyamat látja kárát.
Ezért ha a lehető legjobb élményre vágyunk, akkor elkerülhetetlen a kényelmes, pihentető testtartás felvétele, a nyugodt és csendes szoba, és a mozizáshoz elengedhetetlen nagy kép, illetve az érthető párbeszédekhez, atmoszférikus hanghatásokhoz elengedhetetlen, tiszta hang.
Az igazi élmény okozói
Két fő irányba húz a filmes szakma. Az egyik ágazat a tömeg igényeit, a nézők preferenciáit veszi figyelembe. Így az ipar sokszor olyan történeteket dolgoz fel, ír át vagy adaptál, amelyek már eleve népszerűek. Ez azonban (mint ahogy számos online kritikus oldal, minket beleértve magazinok és fórumok hasábjain nyomon követhető) hosszú távon a színvonal csökkenését eredményezi. Miközben a kiadók több százmillió dolláros bevételeket produkálnak, a pénz nagy részét nem azért kapják, mert valami újat, forradalmit, vagy zseniálisat alkottak volna. Sőt, ebben az ágazatban mostohagyerek funkciót tölt be az „alkot” ige, mivel az ilyen produktumokat kő keményen számokra és statisztikákra alapozva állítják elő, a szó indusztriális és száraz értelmében „gyártják”.
Szó se róla, izgalmas lett az új Csillagok Háborúja, lenyűgöző a Marvel-filmek számítógépes látványának kidolgozottsága, és a mostanság műsorra került Warcraft is az egyik leggyönyörűbb valaha látott játék adaptáció. Csakhogy bármennyire is vagyunk fanatikusai e zsánereknek, mikor leülünk megnézni őket, teljesen más zajlik le tudatunkban „film-élmény” címszó alatt. A tömeggyártott hollywoodi „popcorn-mozik” arra szolgálnak, hogy kicsit kiszakadjunk saját valóságunkból, és az agyunkat takaréklángra téve felszálljunk arra a virtuális körhintára, ami saját fizikai képtelenségeinket hivatott kitörölni az emlékezetünkből. A látvány és a lehetetlenség határait túlszárnyaló konfliktusok elviszik a gondolatainkat, de nem adják meg azt a bizonyos „pluszt”.
A másik fő irány a mozgókép művészibb, alkotói tehetségre kiélezett oldalát képviseli. Ezek a szerzői művek. Ebbe a kategóriába tartozik minden olyan film, melyben a konfliktus ugyan jelen van, de nem csak rá, nem az ellentétek miatti feszültségre helyezik az összes hangsúlyt. Az ilyen alkotásokban általában más szerepet kap a látvány, nem feltétlenül a lenyűgözés, hanem a történet hangsúlyozása miatt csiszolnak a képi világon. A szerzői mű dialógusai választékosabb beszédet tartalmaznak, már ha karakterei beszélnek egyáltalán. A kép-alapú történetmesélésben ugyanis az ütős üzenethez nem kell feltétlenül szavakat pakolni a szereplők szájába, és ezt a géniusz forgatókönyvírók tökéletesen tudják.
Az ilyen filmeket általában unalmasnak, vontatottnak, vagy éppen túl hosszúnak találja a hétköznapi néző. Azonban ezek a produkciók képesek hosszú távon szigetet képezni a filmek óceánjában, köszönhetően eredetiségüknek és különleges pszichikai hatásaiknak. Talán nem mindenki becsüli meg napjaink „Fellini-kaliberű” rendezőit és szerzői filmeket komponáló mesterelméit, de a megszállottak, gyűjtők és értelmiségiek számára képes megadni az áhított „pluszt” egy jól sikerült Sorrentino, Kubrick, Trier vagy Tarantino.
Többek közt nekik köszönhető, hogy a kritikai megítélés, az elvárások egyre feljebb kerülnek, és hogy szellemileg egyre kifinomultabb nézőközönség alakul ki. A film-élmény tehát nem csak a kép befogadásához szükséges fizikai körülmények megteremtésén és a reprodukcióra szolgáló technológián múlik. Ahhoz, hogy remegő térddel, szájtátva álljunk fel a moziszékből, és utána napokig a látottak emlékképei „kísértésében” tengődjünk, az alkotók részéről küldött spirituális töltet is szükséges. Ha a közvetített látvány, és a hozzá csatolt érzés kellően erős, akkor könnyen lehet, hogy olyasmiket tapasztalunk meg látásunk és hallásunk útján, amiket a valós életben nem is fogunk. Vagy éppenséggel felvilágosultabbnak érezzük magunkat a film után, és arra vágyunk, hogy mi is abba a szituációba kerülhessünk, amit hőseink éltek át.
