Remek élményben volt részem. Felfedeztem egy picike kávézót Budán a szintén picike Török utcában, a Margit-híd közelében. A neve Barako. Azt terveztem, hogy hosszasan írok a helyről és az ott szerzett élményeimről, de nem fogom megtenni. Nem kell ide akkora beharangozó. Egyszerűen el kell oda menni és begyűjteni az élményeket.
Azért sem mesélek el mindent, mert egyszerűen nem lehet. Számomra nem a megtudott információk és tények voltak a meghatározó emlékek, hanem maga a mikroklíma. Szóval rövid leszek, de egy kis ízelítő senkinek sem fog ártani.
Egy philippine srác, Ryan nyitotta az üzletet nemrégiben. Saját maguk által termesztett kávét főz és forgalmaz. És láss csodát, maguk is pörkölik. Na ettől azért még nem dobjuk el az agyunkat, de attól mindenképp, hogy ezek a kávészemek nem a megszokott aromát hordozzák. Engem szó szerint lenyűgözött.
Persze most lehet, hogy a kávészakértők megköveznek, de itt az élő példa arra, hogy a sokat szidott fekete pörkölés nem csak arra van, hogy elfedje a kéretlen ízeket.
Ryan egyik kávéja ébenfekete és saját véleménye szerint is okkal az. Így jön át a fajta aromája a legjobban. Én már az illatától is elkábultam. Semmi kesernyésség, csak csoki, csokival. Az aroma tartósságáról csak annyit, hogy egy óra elteltével is éreztem a kellemes édes utóízt minden savanykásság nélkül.
Ryan nem egy díszítő akrobata, de bevallom nem is illene a hely miliőjéhez, sem hozzá. A csészék is a legegyszerűbb, szinte kommunista életérzést idéző alkalmatosságok voltak. Meg is kérdeztem tőle, mi végre ez az egyszerűség? Erre elővette a telefonját és képeket kezdett mutogatni a hazájában működő kávézók csészéiről. Máris megértettem, hogy ami nekem itthon retro, az neki autentikus.
Bevallom sznobságom ellenére nekem úgy tetszett a tálalás, ahogy volt, mivel nem volt testidegen. Amikor azt mesélte, hogy sok diák jár hozzá, előjött egy nevettető, de tanulságos történettel. A tudatos vásárló ifjú azt kérdezte a tulajtól, hogy fair trade-e a kávéja, mert egyébként nem iszik belőle. Ryan erre csak annyit mondott, hogy az ő hazájában nem létezik a kifejezés. Az egy másik kontinens problémája.
Ami leginkább tetszett, hogy a tulaj nagyon kedves, természetes és kommunikatív. Végre valaki, akivel lehet a kávéról nem tudományosan beszélgetni. Igazi élmény vele a csevegés. Állati szuper főző alkalmatosságai is voltak, de erről pláne nem szeretnék mesélni. Ezt mindenki fedezze fel maga. Csuda kis szerkezetek. Egy szó, mint száz, a hely karakteres, csakúgy, mint a kávék és Ryan. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de ez az a hely, amit egyszer mindenképp meg kell látogatni. Számomra a Barako Buda egy új, színvonalas, de leginkább bájos helye. Csak így tovább, Ryan!
