A113. Egy „húsvéti tojás” animációs rejtély nyomában.

A filmművészet és az animáció világában léteznek olyan finom, szinte észrevehetetlen szálak, amelyek messze túlmutatnak a puszta technikai megvalósításon. Ezek a szálak közösségeket fűznek össze, évtizedes barátságokat pecsételnek meg, és egyfajta titkos kézfogásként szolgálnak az alkotók között. Az „A113” karaktersorozat pontosan ilyen: egy rejtélyes kód, amely feltűnik rendszámtáblákon, ajtók felett, számítógépes monitorokon, sőt, néha a cselekmény középpontjában is.

Ez a jelenség nem csupán a Pixar stúdió védjegye, hanem egy egész generációnyi művész közös múltjának és oktatásának mementója, amely a California Institute of the Arts (CalArts) egyik szerény tanterméből indult hódító útjára.

A kód mögött rejlő történet feltárása során nemcsak egy „húsvéti tojás” eredetét ismerhetjük meg, hanem bepillantást nyerhetünk az animációs ipar újjászületésének kulisszái mögé is. Ez a narratíva az 1970-es évek kaliforniai művészvilágától a legmodernebb digitális technológiákig ível, összekötve olyan neveket, mint John Lasseter, Brad Bird és Tim Burton. Az A113 szimbóluma annak a kreatív energiának, amely képessé tette ezeket az alkotókat arra, hogy alapjaiban változtassák meg a vizuális történetmesélést.

A CalArts és a karakteranimációs program létrejötte

A jelenség fundamentuma a California Institute of the Arts, ismertebb nevén a CalArts megalapításában gyökerezik. Az intézményt Walt Disney és testvére, Roy O. Disney hívta életre 1961-ben, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy olyan interdiszciplináris környezetet teremtsenek, ahol a jövő művészei egymást inspirálva tanulhatnak. Az iskola a Chouinard Art Institute és a Los Angeles Music Conservatory fúziójából jött létre, és az animációs részleg gyorsan az intézmény egyik legfontosabb pillérévé vált.

A karakteranimációs programot kifejezetten a Disney stúdió igényeire szabva indították el, de az ott tanító mentorok és az oda felvett diákok olyan szintű szabadságot és kísérletezési vágyat hoztak magukkal, amely messze túlszárnyalta a korabeli vállalati elvárásokat. Ez a környezet vált az A113-as kód szülőhelyévé.

Az A113-as tanterem fizikai és szellemi valósága

A kód maga egy konkrét helyszínre utal: a CalArts A113-as jelzésű tantermére, ahol az elsőéves karakteranimációs és grafikai tervezési hallgatók tanultak. Bár a szoba neve mára legendává nemesedett, az egykori diákok beszámolói szerint a helyiség meglehetősen puritán volt. Nancy Beiman, a program egyik első női hallgatója, úgy emlékezett vissza a teremre, mint egy ablaktalan, sterilebb környezetre, amely néha a Disneyland „Haunted Mansion” attrakciójának klausztrofób érzetét keltette.

A terem szűkössége ellenére itt zajlott a modern animáció „alapkiképzése”. A diákok ebben a szobában sajátították el a hangolvasás, a filmvágás és a kameramozgások matematikai pontosságú tervezésének művészetét. Itt merültek el a Disney-legenda, a „Kilenc Öreg” (Nine Old Men) munkáinak, például Frank Thomas és Ollie Johnston eredeti rajzainak tanulmányozásában. Ez a közös tapasztalat, a hosszú éjszakák és a megfeszített munka kovácsolta össze azt a csoportot, amely később a Pixar és a Disney Animation gerincét alkotta.

„Az osztály, amely ordított”: A 70-es évek generációja

A CalArts 1970-es évekbeli hallgatóit a Vanity Fair 2014-es mérvadó cikkében „Az osztály, amely ordított” (The Class That Roared) névvel illette. Sam Kashner író és Annie Leibovitz fotográfus dokumentálták azt a történelmi pillanatot, amikor a szakma nagyjai visszatértek az egykori A113-as terembe egy közös fotó erejéig. A képen szereplők listája felér az animációs szakma „ki kicsodájával”: John Lasseter, Brad Bird, Pete Docter, Andrew Stanton, Tim Burton, Henry Selick és Glen Keane, csak hogy a legismertebbeket említsük.

Ez a generáció egyfajta „kívülálló” státuszban érezte magát az egyetemen belül. Brad Bird visszaemlékezései szerint az iskola más művészeti ágai, például a kísérleti filmesek vagy a festők, gyakran nézték le a karakteranimátorokat, „vállalatinak” vagy a „köszöntőkártyák szintjén lévőnek” titulálva munkájukat. Ez a külső nyomás csak még szorosabbra fűzte a diákok közötti barátságot. Míg az avantgárd szárny Mark Rothko-ról vitatkozott, addig az A113 lakói a Star Trek és a klasszikus Disney-filmek bűvöletében éltek.

Mentorok és a kreatív „Rat’s Nest”

Az animátorok munkáját olyan mesterek irányították, mint T. Hee, aki a Fantázia ikonikus jeleneteit rendezte, vagy Bill Moore, a design professzor, aki hírhedt volt kíméletlen őszinteségéről. John Lasseter felidézte, hogy Moore kritikája sokszor fájdalmas volt, de éppen ez ösztönözte őket a folyamatos fejlődésre. Moore egyik híres mondása – „John, nem ébredhetsz minden reggel merevedéssel” – arra utalt, hogy a kreatív géniusz nem kényszeríthető ki minden egyes nap, és a kudarc a folyamat része.

A diákokat gyakran a „patkányfészeknek” (rat’s nest) nevezett szűkös helyiségekbe zsúfolták, ahol a nukleáris energiához hasonló szenvedély és alkotóvágy feszült. Ez a feszültség robbant ki később, amikor ezek a fiatalok elkerültek a Disney stúdióhoz, majd később megalapították vagy felemelték a Pixart. Tim Burton például már ekkor kitűnt egyedi, sötétebb látásmódjával, olyan terveket készítve a The Black Cauldron (A fekete üst) című filmhez, amelyek messze megelőzték koruk bátorságát.

Brad Bird és az A113 kód útja a képernyőig

Bár ma már a Pixart tartják az A113 legfőbb őrzőjének, a hagyományt valójában Brad Bird indította el. Bird volt az első, aki tudatosan, egyfajta személyes szignóként kezdte használni a tanterem számát. Az első dokumentált megjelenés 1987-ben, Steven Spielberg Amazing Stories című sorozatának „Family Dog” epizódjában történt, amelyet Bird írt és rendezett. Ebben a rövidfilmben az A113 egy piros furgon rendszámaként bukkant fel.

Bird számára ez nem csupán egy vicc volt, hanem a háláját fejezte ki az iskolának és a tanárainak. Később úgy nyilatkozott, hogy minden egyes filmjébe beleilleszti a kódot, hasonlatosan ahhoz, ahogy Al Hirschfeld karikaturista rejtette el lánya nevét, a „Nina”-t a rajzaiban. Miután Bird csatlakozott a Pixarhoz, ez a szokás futótűzként terjedt el a kollégái között is, akik szintén a CalArts padjait koptatták.

A mozifilmes debütálás: The Brave Little Toaster

A kód nagyvászonra kerülésének dicsősége Jerry Rees-t illeti. Rees, aki Brad Bird és John Lasseter évfolyamtársa és barátja volt, az 1987-es The Brave Little Toaster (A bátor kis kenyérpirító) című filmben helyezte el az A113-at. A filmben a kód a „Mester” lakásának ajtószámaként jelenik meg, amikor a főszereplő tárgyak keresik gazdájukat.

Érdemes megjegyezni, hogy bár ez a film nem Pixar-produkció, a stábjában olyan nevek szerepeltek, mint Joe Ranft és John Lasseter. Lasseter eredetileg CGI-filmként akarta megvalósítani a projektet a Disney-nél, de az ötletét elutasították, őt pedig elbocsátották – ez a sorsszerű esemény vezetett végül a Pixar megalapításához. Így az A113 már a stúdió születése előtt is ott bábáskodott az animációs forradalomnál.

A Pixar-korszak: Az A113 mint intézményi védjegy

A Pixar Animation Studios 1995-ben a Toy Story-val örökre megváltoztatta a filmgyártást, és ezzel párhuzamosan az A113-at is világhírűvé tette. John Lasseter rendezőként fontosnak tartotta, hogy a filmben szerepeljen a kód, így az Andy anyukájának kék furgonján látható rendszámként debütált a Pixar-univerzumban. Ez a döntés megalapozott egy olyan hagyományt, amely ma már több mint 25 filmet ölel fel.

A kód használata az évek során egyre kifinomultabbá vált. Míg kezdetben többnyire rendszámtáblákon szerepelt, később a történetmesélés szerves részévé is vált, vagy éppen az adott film tematikájához igazodott vizuálisan.

Részletes elemzés a Pixar klasszikusairól

WALL-E: Amikor a kód irányítja a sorsot

A 2008-as WALL-E kiemelkedik a sorból, mert itt az A113 nem csupán egy elrejtett részlet, hanem a cselekmény egyik legfontosabb mozgatórugója. Az „A113-as direktíva” az a titkos utasítás, amelyet az Axiom űrhajó robotpilótája, AUTO kapott a Buy n Large vállalat elnökétől. Ez a parancs tiltja meg az emberek visszatérését a Földre, mivel a bolygót élhetetlennek minősítették.

Ebben a filmben a kód auditívan is elhangzik, és vizuálisan is megjelenik a monitorokon, amikor AUTO beolvassa a parancsot. Ez a használat mélyebb jelentésréteget ad a kódnak: az A113 itt az alkotók által teremtett világ feletti abszolút kontroll szimbólumává válik, miközben továbbra is tiszteleg a tanterem előtt, ahol ezek a történetmesélési technikák megszülettek.

Az A113 terjedése a televízióban és más stúdiókban

Mivel a CalArts hallgatói nemcsak a Pixarnál, hanem az egész szórakoztatóiparban elhelyezkedtek, a kód hamarosan megjelent más animációs sorozatokban és konkurens stúdiók filmjeiben is. Ez a terjedés bizonyítja, hogy az A113 nem egy zárt vállalati titok, hanem egy egész szakma közös kincse.

Animációs sorozatok és klasszikusok

A televíziós animációban a The Simpsons (A Simpson család) volt az egyik leglelkesebb befogadója a kódnak, köszönhetően Brad Bird korai közreműködésének. A kódot láthattuk Krusty, a bohóc börtönruha-számaként, Sideshow Bob rabosítási fotóján, sőt, Bart Simpson egy fotóján is. De nem állt meg itt a sor: az American Dad! visszatérő módon használja a kódot vonatokon és rendszámtáblákon, a Family Guy-ban pedig Lois vezetői engedélyén tűnik fel.

A Disney animációs filmjeiben is rendszeresen felbukkan. A Lilo & Stitch esetében az alkotók egészen különleges módon tisztelegtek: a filmben látható szinte összes rendszámtábla az A113 feliratot viseli. Megtalálható a tűzoltóautón, Captain Gantu űrhajóján, sőt még azon a rendszámtáblán is, amelyet Stitch használ San Francisco makettjéhez. Ez a fajta „túltolás” jól mutatja az animátorok játékosságát és a közösséghez való tartozás erős igényét.

Élőszereplős filmek és a Hollywood-i jelenlét

A kód átlépése az élőszereplős filmek világába Brad Bird rendezői karrierjének köszönhető. A Mission: Impossible – Ghost Protocol (Mission: Impossible – Fantom protokoll) című filmben Bird mesteri módon szőtte bele az A113-at a kémfilm szövetébe. Megjelenik egy ügynök mérgezett gyűrűjén, Ethan Hunt hozzáférési kódjaként (Alpha 1-1-3), sőt a film végső visszaszámlálásánál a bomba pont 1.13 másodpercnél áll meg.

Hasonlóan izgalmas a kód jelenléte a Marvel-moziverzumban. A 2012-es Bosszúállók (The Avengers) végén, amikor a világ reagál a New York-i csatára, a televíziós híradások képernyőjének bal felső sarkában látható az A113 felirat. Ezek a példák azt mutatják, hogy a kód már nemcsak az animátorok belső vicce, hanem a filmrendezők egyfajta tiszteletadása a vizuális oktatásuk és a kreatív szabadság előtt.

Technológiai és tudományos metaforák: Az A113 modernebb arcai

Ahogy a filmgyártás technológiája fejlődött, az alkotók is egyre kreatívabb módon rejtették el a kódot. Ma már nem csak egyszerű feliratként találkozunk vele, hanem bonyolultabb kódrendszerek részeként vagy tudományos utalásokba csomagolva.

Az Elemental (Elemi, 2023) című filmben a Pixar alkotói a periódusos rendszert hívták segítségül. A város egyik tábláján a Hidrogén (rendszáma: 1) és az Alumínium (rendszáma: 13) vegyjele (H és Al) látható az „A” betű mellett, ami így az A113-at adja ki. Ez a fajta intellektuális játékosság jól tükrözi a stúdió szellemiségét, ahol a tudomány és a művészet kéz a kézben jár.

A The Wild Robot (A vad robot, 2024) című filmben, amely a DreamWorks stúdió egyik legújabb büszkesége, a főszereplő robot, Roz processzorának típusa az „Alpha-113” nevet viseli. Ez az elnevezés egyszerre utal a technológiai felsőbbrendűségre és a rendező, Chris Sanders saját CalArts-os gyökereire. A kód itt a karakter „szívét” és „agyát”, azaz az alapvető programozását szimbolizálja.

A113 a videójátékokban és a popkultúra mélyén

A kód hatása nem állt meg a filmvászonnál; beszivárgott az interaktív szórakoztatás világába is. A Fallout 4 című játékban például egy benzinkút feliratán és egy terminál naplóbejegyzésében is olvasható az A113, mint koordináta-hivatkozás. A Kingdom Hearts 3 Pixar-alapú világaiban (például a Toy Box vagy a Monstropolis szinten) szintén felbukkan a kód rendszámtáblákon vagy ajtókon, ezzel is erősítve a játék és a filmek közötti vizuális folytonosságot.

Ezek a megjelenések egyfajta „kulturális kötőanyagként” szolgálnak a különböző médiumok között. A rajongók számára az A113 megtalálása egy videójátékban ugyanolyan elégedettséget nyújt, mint a moziban, hiszen ez a közös tudás és a felfedezés öröme köti össze őket az alkotókkal.

Az Agymanók 2 és az Elio: A kód legújabb fejezetei

A legfrissebb Pixar-produkciók tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a hagyomány élőbb, mint valaha. Az Inside Out 2 (Agymanók 2) esetében a kód elrejtése a film egyik legdrámaibb pontjához kapcsolódik. Amikor az új érzelem, Szorongás (Anxiety) bezárja a régi érzelmeket Riley tudatának mélyére, a börtönként szolgáló széf ajtaja felett római számokkal olvasható a kód: „ACXIII”.

Ez a választás több szempontból is zseniális. Egyrészt vizuálisan illeszkedik a súlyos, fémes ajtóhoz, másrészt a rajongók számára egy kis fejtörőt ad, hiszen fel kell ismerniük a római számokat (C=100, X=10, III=3). Emellett a szám szimbolikus is lehet, hiszen Riley ebben a filmben válik tinédzserré, pontosan 13 évesen.

Elio: Area 113 és az idegenek

A 2025-re várható Elio című filmben az alkotók egy egészen új kontextusba helyezték a kódot. A film témája az ufók és az intergalaktikus diplomácia, így az A113 az „Area 113” (113-as körzet) formájában jelenik meg Elio hátizsákján. Ez egy egyértelmű és szellemes utalás a híres 51-es körzetre (Area 51), ahol a legenda szerint idegen technológiákat őriznek.

A kód az Elio plakátján is jól látható, jelezve, hogy a marketingeszközökben is fontos szerepet szánnak neki a rajongói elköteleződés növelése érdekében. Emellett a film egy másik jelenetében, amikor a főszereplő nagynénje, Olga a számítógépen követi az űrszemetet, a monitor egyik kódja szintén az A113-at tartalmazza.

Az A113 szociológiai és iparági jelentősége

Miért maradt fenn egy egyszerű terem száma ennyi ideig, és miért vált ilyen fontossá egy globális iparág számára? A válasz az animációs közösség természetében rejlik. Az animáció egy rendkívül munkaigényes, kollektív művészeti forma, ahol a technikai tudás mellett a mentor-tanítvány viszony és a közös identitás alapvető fontosságú.

A szakmai szolidaritás szimbóluma

Az A113 egyfajta „szakmai gyökérzetet” jelent. Amikor egy animátor elhelyezi ezt a kódot, nemcsak a saját múltjára emlékszik, hanem elismeri mindazokat, akik előtte jártak ugyanabban a teremben, és akik kitaposták az utat a modern animáció számára. Ez a kód segít fenntartani a folytonosság érzését egy olyan világban, ahol a stúdiók jönnek-mennek, és a technológiák évente változnak.

John Lasseter szavaival élve: „Ez az egyik olyan apróság, amit keresned kell”. Ez a keresés azonban nemcsak a nézőkre, hanem az alkotókra is vonatkozik. Az A113 használata egyfajta ígéret arra, hogy az alkotó hű marad a CalArts-on tanult alapelvekhez: a karakterközpontú történetmeséléshez és a vizuális őszinteséghez.

Kapcsolat a közönséggel

Az A113 az egyik legsikeresebb példája a rajongói bevonásnak. A nézők nemcsak passzív befogadói a filmnek, hanem aktív kutatókká válnak, akik büszkék arra, ha elsőként veszik észre a rejtett utalást. Ez a részvétel növeli a stúdió iránti hűséget és segít kialakítani egyfajta „bennfentes” érzést a közönségben.

A kód köré épült misztikum – például a Pixar-elmélet, amely szerint minden film egy univerzumban játszódik – tovább élteti a jelenséget. Bár az alkotók gyakran hangsúlyozzák, hogy ez csak egy belső vicc, a közönség számára az A113 egy kapu a kulisszák mögé, egy bizonyíték arra, hogy a hatalmas mozivásznak mögött valódi emberek állnak, saját emlékekkel és történetekkel.

És mik lehetnek a jövőbeli kilátások?

Az A113 jelensége rávilágít arra, hogy a filmművészetben a legkisebb részletnek is lehet óriási kulturális súlya, ha az egy hiteles közösségi élményen alapul. A CalArts ablaktalan tanterméből indulva ez a kód meghódította a Pixar minden egyes alkotását, beszivárgott a Marvel szuperhősmozikba, és ma már a legújabb sci-fi animációkban is ott tündököl.

A jövőben várhatóan még több kreatív megoldással találkozunk majd. Ahogy az animációs generációk váltják egymást, az új alkotók is fontosnak tartják majd a kód megőrzését, hiszen ez jelenti számukra a kapcsolatot az „aranykor” nagyjaival, Lasseterrel, Birddel és Burtonnel. Az A113 nem csupán egy szám; ez az animáció DNS-ének egy darabja, amely emlékeztet minket arra, hogy minden nagy álom egy szerény tanteremben kezdődik, ahol a legfontosabb eszköz nem a számítógép, hanem a képzelet és a közös alkotás öröme.

A Kávéház Magazin olvasói számára az A113 felfedezése a következő mozilátogatás alkalmával több lehet egy egyszerű játéknál. Ez egy pillanatnyi kapcsolódás egy olyan örökséghez, amely évtizedek óta formálja azt, ahogyan a világról és a történetekről gondolkodunk. Legyen szó egy furgon rendszámáról vagy egy távoli galaxis kódnevéről, az A113 mindig ott lesz, hogy emlékeztessen: a legmélyebb titkok sokszor a szemünk előtt, a felszínen rejtőznek.

---

A cikkben felhasznált képek és vizuális anyagok a szerzői jog tulajdonosainak tulajdonát képezik. Az illusztrációkat kizárólag szemléltetés és kritikai elemzés céljából, a szabad felhasználás (fair use) elveinek megfelelően közöljük. Nem formálunk jogot a képek tulajdonjogára.