James Patterson A Zaj könyvbemutató kapcsán a két író összetett gondolkodása nyer megerősítést. A krimi megszokott formuláitól elszakadva egyenesen a sci-fi horror műfajáig rugaszkodtak.
Nem kellett volna.
James Patterson – a Bibliát és szakácskönyveket nem tekintve – a világon legtöbb példányban eladott könyvek szerzője. Tekintélyes életműve alapvetően a lektűrök tömegtermeléséből áll és évtizedek óta szerzőtársakat fogad maga (vagy csak a neve) mellé. Legtöbbjük Pattersonnak köszönheti nevük ismertté válását. Van köztük viszont olyan társszerző is, aki az USA elnöki székében volt: Bill Clinton elnök. Vele Patterson két könyvet is elkövetett, az egyik ’Az Elnök eltűnt’, a másik ’Az Elnök lánya’ volt.
J. D. Barkernek társíróságra nincs szüksége.
Önmagában is jegyzett krimi szerző, nem a gyengék kategóriájában. Trilógiájából már született bemutató anyag, és egyéb önálló munkája is helyet kapott ismertetőinkben. Csavaros, jól felépített, izgalmas és fordulatos regényeiben mindenki megtalálja a műfaj neki tetsző szépségeit.
Volt egy korábbi közös Patterson-Barker regény is tollhegyre tűzve, a ’Madártollas gyilkosságok’ és már akkor sem volt érthető, hogy ennek az önmagában is tehetséges és termékeny két elmének mi célból kellett szövetkezni. Ez az első közös könyvük és nem gyarapította a híressé váló alkotások listáját.
Nem szép szerzők nevéből pénz csinálni, ez még a szerzőktől sem szép dolog.
A James Patterson A Zaj könyvbemutató kapcsán
viszont kerek perec ki kell jelenteni, hogy minden olvasónak jobb lenne, ha megszakítanák közös munkásságukat. Saját külön útjaikat járva különb eredményeket érhetnek el, mint ezzel a most megjelentett regénnyel. ’A Zaj’ története védhetetlenül gyenge próbálkozás egy egész könyvet kitevő betűmennyiség összerendezésére adott formátumban. Mindezt a felizgató, borzongató regény [magyarul thriller] köntösébe bújtatva tették. Valamelyikük vagy hallott valamit fél füllel, vagy együtt leültek és végigpörgettek olyan ötleteket, amelyeket addig tudomásuk szerint nem öntött más szerző könyv alakba.
Meg is találtak egy olyan ötletet, amit nem kellett volna.
A bemutatót nehéz úgy kigöngyölíteni, hogy ne rontsa le a regényt végig olvasó élményét, hogy miért és miről szól a történet. Elég legyen annyi, hogy az USA több földrajzi helyén félelmetes jelenségek lesznek úrrá embereken. A fizikai törvényeket és az ember biológiáját figyelmen kívül hagyó eseményekre pont emiatt a megrémült polgári lakosság, a kirendelt tudós csapat és végül a berezelő hadsereg sem tud okot találni. Nemhogy az okot megszüntetni…
Pusztító emberfolyam indul meg egy irányba, magába szív további embereket. Megállíthatatlan és értelmezhetetlen a közel 30 km/h sebességgel rohanó tömeg, egymást taposva félig tudatvesztett állapotban. A sokaság gyarapodik, magyarázat rá nincsen, és törő-zúzó embertömeg miatt már városok kerülnek veszélybe. A katonai beavatkozás több hullámban kudarcot vall, sőt a katonákat is beszippantja az ámokfutás. Az özönlő tömeg mindent és mindenkit eltapos. Elvonultával csak két lány marad életben, ők testvérek. Az egyik tini korú, a másik nyolcéves kisgyerek. Az egyik áldozatul esik a járványszerű tébolynak, míg a másik rezisztens marad.
Hogyan és miért ér véget ez az eszement rohanás?
A regényt elolvasva a szerzők megadják a válaszukat. Egyetlen megjegyzés: a hang analóg, az internet digitális.
Egy fordításbeli gond is súlyosbítja a regény tartalmát: az angol ’tarmac’ szónak az ,aszfaltozott futópálya’ sport jelentését tilos a katonai repterek helyszínén is ebben az értelemben használni. Ott kötelező a ,kifutópálya’ vagy a ,fel- és leszállópálya’ értelmezés alkalmazása.
Nagyon zavaró azt olvasni, hogy vadászgép és/vagy helikopter a futópályán landol vagy onnan száll fel…
képanyag forrása: www.agavekonyvek.hu
