Az évszázadok során rengeteg kutatási anyag gyűlt össze, mely a kávé történetére, a kávénövény felfedezésére kereste a választ, ám egyetlen tanulmány sem érte el célját.
A kávé kialakulását, kezdetét ma is legendák övezik, melyek népcsoportonként és koronként is változnak.
A kávéfogyasztással kapcsolatos megannyi érv és ellenérv ellenére a kávé ma is töretlenül folytatja hódító útját és a legkedveltebb, legnépszerűbb ital, bárhol is találkozzunk vele a világon.
A kávét jó kortyolni egyedül, barátokkal, önmagában vagy ízesítve. Keserű íze pezsdítő. Megszámlálhatatlan módon készítjük, amióta csak létezik. Népszerűsége évről évre növekszik a világban. Elmondható, hogy Európában fogy belőle a legtöbb.
Az European Coffee Federation (ECF) becslése szerint naponta mintegy 725 millió csésze kávét iszunk meg az Unióban. Mivel az egész világon a 3,5 milliárd csésze fogy naponta, ez nagyjából az ötöde annak.
Az International Coffee Organization (ICO) piaci elemzésében pedig kiemeli, hogy évente átlagosan 2 százalékkal növekszik a kávéfogyasztás Földünkön.
A növény számos fajjal rendelkezik, azonban ezekből csak kettő az, ami fogyasztás szempontjából elterjedt. Az arabica és a robusta. Ráadásul a két fajta környezeti igényei is nagyon eltérnek egymástól. Az arabica kávé adja a jobb minőségű kávéalapot, viszont kényesebb, a robusta igénytelenebb, azonban kevésbé jó a minősége.
Az arabica a 900 méter feletti trópusi körülményeket kedveli, ahol egyenletes a hőmérséklet és a páratartalom. A robusta 900 méter alatti trópusi éghajlaton él és jobban tűri az ingadozásokat.
További érdekességeket a kávéról az alábbi cikkekben olvashatsz:
A kávé keserűsége egy elsődleges íz érzet, melyet elsősorban a puha-szájpadlásnál lehet érezni, a szájüreg hátulsó részében. Ezt az ízt a kinin oldat, a koffein, és még más alkaloidok hozzák létre.
A frissen pörkölt kávébab, megőrölt kávészemek igazi élvezetet nyújtanak! Az Arabica kávébabok legjobb termőterületei a magas, jóval a tengerszint feletti területeken fekszenek.
A kávécseresznye a kávécserje bogyós termése, ami fürtszerű csomókban nő a növény rövid ágai között. Nevét a cseresznye után kapta, melyhez formába hasonló.
Íme, néhány barista tanács: Ha Cappuccino-t, Cafe Latte-t, egy egyszerű eszpresszót, vagy akár bármely más, eszpresszó alapú kávét szeretnél főzni
A koffeinmentes kávénál a koffeinelvonás az a folyamat, amikor a kávébabokból eltávolítják a koffeint úgy, hogy közben a kávé esszenciája sértetlen marad.
Akárki akármit mond, a kávé igazából nagyon egészséges! Tele van antioxidánsokkal, és tápanyagokkal, melyek az egészséget védik.
Minden kétséget kizárólag a világ legjobb kávéi arabica kávénövényeken nőnek. Ám ezek a kávécserjék igen kényesek.
Egy svéd konstruktőr csapat, a Wheelys fejezte be tegnap egy kávéval kapcsolatos, az Indiegogo közösségi projekt finanszírozó portálon a pénzgyűjtő kampányát igen nagy sikerrel.
Milyen izgalmas lenne, ha a kávézásodban is lehetne újévi fogadalmat tenni, nem? Újévi kávé fogadalom! Ha tetszik az ötlet, próbáld ki! Tégy ezentúl minden év elején újévi kávézási fogadalmat.
Rengeteg módja van a kávékészítésnek, hiszen a kávé a világ egyik legnépszerűbb itala, de nincs két egyforma ember, és ízlés. Kávéreceptek röviden az alapkávékhoz.
Biztosan Te is voltál vele úgy, hogy elaludtál. Pontosan az ilyen élethelyzetekhez találták ki az instant kávét. Az instant kávé tulajdonképpen az a kávé, amely azonnal oldódik.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Két galaktikus zsaru, egy vidéki gyilkosság, tíz év csend a két idősík között. Augusztus 17-én érkezik az HBO Max legnagyobb nyári dobása — és nem véletlenül emlegetik szuperhősös True Detective-ként.

Van egy hétvége a nyár közepén, amikor a Balaton arculata gyökeresen megváltozik.

Teljes koncepcióváltással és több mint 2 milliárd forintos, saját forrásból megvalósított beruházással nyitja meg kapuit a Tolna megyei Bikács-Kistápé Ligeten a Zichy Családi Élménybirtok a mai napon.