Daniel Silva Az új lány könyvismertető nem kezdődhet másképpen, mint műfaj megjelöléssel. Kém sztori.
Koncepció autók – magyarul kissé esetlenül hangzik, mert hazai autógyártásunk nincsen és a buszgyártás sem egy vivőágazat.
Kevesebb mint egy hét múlva veszi kezdetét a 2021-es érettségi szezon, elsők között kerül sorra a legrettegettebb matematika. Jól jön a Mateking!
2021. április 27-én 5 órától Igor és Ivan Buharovval Nemes Z. Márióval költő, esztéta, kritikus beszélget a Revolúcióparabotanika című kiállításukról
Az ablakcsere egy bizonyos idő eltelte után szükségessé válik, de számtalan olyan érvet is tudunk mondani, amire lehet nem is gondolna.
A színházi előadások, koncertek népszerűsége az ókor óta továbbra is töretlen. Egy-egy színházi vagy koncertélmény kikapcsol
Sok szalon hirdet vidéken s Budapesten kozmetikai kezelést tiniknek. Hány éves kortól érdemes ilyet igénybe venni? Itt erre is választ kapsz!
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást gyakorol, közös élményt jelent, kapcsolódási pontokat teremt.
Starbucks betétdíjas pohár akció indult a Föld világnapján és tart egészen 2021. május 31-ig. Ígéretesen környezetbarát!
Ha többen dolgozunk együtt, akkor bizony komoly közösségformáló erővel bír a reggeli munkahelyi kávézás, az együtt töltött néhány perc
Hongqi S9 hiperautó Kínából olasz tervezéssel született meg nem egy koncepció autónak, hanem gyártásra szánt csodajárgánynak.
Nemcsak dietetikusok, vagy szakácsok, hanem orvoskutatók is dicsérik a fehér tea egészségre gyakorolt előnyeit.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Az elmúlt évek technológiai fejlődése lendületes változásokat hozott mindennapjainkba, nem kivétel ez alól a média sem. A világháló rohamos térnyerése egy teljesen új információcsatornát teremtett, mint amilyen az online rádiózás.

A Római-part ikonikus sörkertje idén a közösségi élményre erősít rá: ingyenes programokkal, családbarát fejlesztésekkel és egy CSR eseménnyel indítja a szezont, miközben a vendégvisszajelzésekre építve finomhangolt gasztronómiai kínálattal várja a visszatérő és új vendégeket.

A modern élet egyik legnagyobb kihívása az, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző szerepeink között. Szülőként helytállni, munkavállalóként teljesíteni, miközben a saját testi-lelki feltöltődésünkre is marad idő – ez sokak számára szinte lehetetlen küldetésnek tűnik.