Ahogy egyre jobban kezdtem belerázódni a vendéglátás feladataiba, és kezdtem egyre magabiztosabbá válni, sokat gondolkoztam azon, hogyan érhetném el, hogy a kávéház minél sikeresebb legyen.
Gondoltam játszom egy kicsit, vajon a reteklevél jó-e másra is vagy csak a sokat szerepeltetett krémleves, saláta, vagy pesto a végső kifutási lehetőség.
Hála Istennek, egész hamar belejöttem a kávé lefőzésébe, és a vendégek nem vették észre, hogy fogalmam sincs, mit csinálok.
A Philips HTB3550 modell nevében a 'HTB' könnyen lehetne annak a rövidítése, hogy minden HázTartásba Beférne egy ilyen mozi: ezer Watt 100ezer forint alatt.
Kínai éttermekben a tintahal úgy lesz omlósabb és szebb, hogy készítésekor keresztben mélyen mindkét irányból bemetszik, de vigyázva, hogy nehogy átvágják.
Van két remek tippünk: az egyik a bécsi kávé, a másik a mocha. Ezek nem csak, hogy nagyon finom kávék, de az elkészítésük is pofonegyszerű!
Ha csúcsminőségben szeretne házimozi rendszerén otthon zenét hallgatni vagy filmet nézni, akkor rá fog jönni, hogy a törekvése egy lakás árába is kerülhet.
A Warcraft játék 1994 óta mérgesíti a szülőket, lelkesíti a valós idejű stratégiai játékok kedvelőit, erősíti az immár előfizetőként játszók népes táborát.
A kávé régen luxuscikknek számított. Mint a csokoládé. Vajon mi a helyzet a mai világban? Kávét vagy csokit?
Norvég városka Svelvik, itt készül a Clea edzettüveg elektromos fűtőpanel. Fekete és fehér színben létezik, szemre szép és melege kellemes a testnek.
A disznóparéj (divatosabb nevén amarant) egy remek zöldség. Nagy bánatom, hogy ezt a vitaminokban dús spenótfélét mennyire elfeledtük
Pályakezdőként sok helyen megfordultam, de legtartalmasabb, legizgalmasabb élményeim egy szentendrei kávéházhoz fűztek, melyet soha nem fogok elfelejteni.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

A kávéházi asztalok mellett ma már nemcsak a napi politika vagy az irodalom a téma, hanem az a láthatatlan, mégis tapintható feszültség, amit a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése kelt a mindennapjainkban.

A kedd reggeli kávé csupán üzemanyag. Gyorsan felhajtjuk két e-mail között, magunkkal visszük a kocsiba, vagy hagyjuk kihűlni az íróasztal szélén, miközben a nap első krízisét oltjuk. A keddi kávé a túlélésről szól. De a vasárnap reggeli kávé… az valami egészen más.

Az elmúlt évek technológiai fejlődése lendületes változásokat hozott mindennapjainkba, nem kivétel ez alól a média sem. A világháló rohamos térnyerése egy teljesen új információcsatornát teremtett, mint amilyen az online rádiózás.