A mézsör az egyik legkiemelkedőbb példája a mézből érlelt termékeknek. A mézet valójában kevés alkoholos ital készítéséhez használják, ott is alapként vagy mint édesítő ízfokozóként.
A nádcukor feltalálásáig a méz volt az egyike a kevés elérhető édesítőnek, és ennek megfelelően luxuscikknek is számított. Csak gazdag és nagyhatalmú emberek engedhették meg maguknak, hogy mézet használjanak a sör és bor termeléshez, és még ők is inkább csak a gyengébb sörök ízének javítására használták.
A mézet először összekeverik vízzel és gabona cefrével (amelytől később elválasztják az érlelés után), majd az így létrejött folyadékot hagyják érni. A mézsör alkoholtartalma 8-17%-ig terjed, kivéve akkor, ha dúsítják szőlőből vagy gabonából készült szeszesitalokkal.
Számos helyen létezik helyi változatai a mézsörnek világszerte, mint például a Hydromel Franciaországban, a Honigwein Németországban, és a Toaka Madagaszkár szigetén (képünkön egy svéd változat). Az olyan mézsör, amelyek gyógynövényekkel és fűszerekkel aromatizáltak, Metheglin néven ismert. Az ilyen italokat általában levendula, kakukkfű, menta, szegfűszeg, fahéj és gyömbér használatával készítik.
Méz, a mézsör alapja
Meglehetősen elterjedt tévhit az, hogy a mézsört a középkori Európa kolostoraiban találták fel. Ennek az italnak az eredeti változatát már az ókori görögök és az egyiptomiak is készítették több ezer évvel azelőtt. Mivel természetes és aránylag könnyen hozzáférhető termék, logikus, hogy miért ezt használták, amikor elkezdtek kísérletezni az érleléssel. Alkoholos italok alapjaként jóval megelőzi a szőlőt és a gabonát. Neve ellenére sem a sörök, sem a borok közé nem tartozik.
Elég valószínű, hogy az első mézsört nem szándékosan, hanem véletlenül készítették. Talán úgy, hogy egy nedves üveg mézet kint hagytak a napon. (ha volt már üveg)
Hopp, ez a méz is a napon maradt
Mint a bornak, a mézsörnek is erős vallási vonzata van. Bár ezt nem közvetlenül Isten szentesítette, mint a bort, hanem az Ő nevében végzett munkának volt a mellékterméke. A „sötét középkorban” a kolostorok voltak a fény jelképei, mind valódi, mind metaforikus értelemben. Nem csak a tudás és megvilágosodás központjai voltak, hanem azon kevés helyek egyike is, ahol a gyertyákra valóban szükség volt, és nem csak luxusnak számítottak.
Ilyen a méhviasz gyertya
A méhviaszt kaptárokból szerezték, amelyek elkerülhetetlenül mézet is termeltek. A mézet elfogyasztották, ennek ellenére gyakran még jóval több is volt belőle, mint amire szükségük lehetett. Ebből a feleslegből készült aztán a mézsör.
Évszázadokig a mézsört Európa-szerte termelték a kolostorokban. Azok, akiknek megfelelő terroir-juk volt (főként Burgundia területén), bort is termeltek. Északnyugat-európában a híres Trappista sörüket a ciszterci szerzetesek készítették, amelynek a korai példányai minden bizonnyal tartalmaztak mézet is.
Likőr sorozatunkban majd lehet, hogy beszámolunk a mézes likőrökről is, amelyek jelentősen különböznek a mézsörtől. A mézes likőrök leggyakrabban gabona alapú szeszesitalból készülnek, melyet mézzel édesítenek.
