Lee Child SOHANAPJÁN könyvismertető feladata a lehető legegyszerűbb. Ahogyan azt az író is tette. Lee Child ránézett otthon a térképre. Gondolt egyet, adott egy város, vonalzóval tervezték, mint annyi másikat.
Hírhedt város, mert kikezdte, sőt térdre kényszerítette a szervezett bűnözés.
A település szimmetrikus rajzolatú, hosszában ketté osztható. Ez azonban nem csak szimbolikus, hanem ez a gyakorlat.
A Center Street északról délre húzódva szinte kettévágja a várost. Egyik fele az albánoké, a másik az ukránoké. Védelmi pénzek, kábszerterítés, zsarolás, kerítés, uzsorakamat, vesztegetés, gyilkosság. Csak a rabszolgakereskedelem nincs a listán.
Minderről mit sem tudva a város felé tart Jack Reacher volt katonai rendész egy távolsági buszon, enyhén unatkozva. Egészen addig, amíg észre nem veszi, hogy egy szunyókáló hetvenes, vézna öregúr dzsekijének zsebéből egy vaskos boríték kandikál ki. Profi nem kell ehhez, bárki megmondja, hogy banki pénzfelvét tartozéka. Vastagságát nézve nem kevés pénzé.
Reacher azt is konstatálja, hogy egyazon buszon utazó másvalaki is kiszúrta a borítékot, mozdulatairól és körbe tekintéseiről lerí, hogy ez ügyben komoly elhatározásra jutott és ehhez tervet is kiagyalt. Le is száll az illető a következő megállóban, rögtön miután a szunyókálásból felriadt öregúr is lekecmergett a buszról. Visszaérkezett a lakhelyére.
Erre indul be Reacher és maga a történet.
Reacheren is fog az idő. A teste erős és tekintélyes, de korosodva a bunyózáshoz a súlyemelő típusú izomzata kezd nem beválni. Gyorsnak és erősnek egyszerre kell lenni, ami inkább bokszolóizmokat kíván meg. Tetézi a gondot az, hogy a súlyemelők legendásan alacsonyak (hogy azt a nyavalyás vasat ne kelljen túl magasra nyomni), viszont Reacher vagy két méteres és nagy utakat kell a hosszú végtagjainak megtenni egy ütésváltáskor.
A teste helyett mostanában egyre inkább más fegyvert preferál. Megadásból – vagy kényelemből – lassan átszokott a lőfegyverekre. Nem a sima hatlövetű revolverre, hanem a 17 töltényes tárat befogadó H&K vagy Glock félautomata pisztolyokra. Na és még ott egy plusz töltény a csőben, ha minden rosszra fordul…
A Lee Child SOHANAPJÁN sztori kevés nevesített szereplővel bontakozik ki, induló eseménye az uzsorások karmai közé került öregúr története. A beborítékolt készpénzköteget Reacher menti meg egy utcán kitervelt kirablásnak elejét véve. Aztán jön a folytatásban egy bizonyos hölgy, akinek korábban megtiport igazságérzetét is helyreállítja. Tetteinek legtöbbjét aztán erős filantróp késztetéssel egy halálos betegséggel küzdő nő megmentéséért cselekszi.
Kiismerve, hogy a két rivális banda markában vergődő városnak milyen a valódi alvilága, Reacher tesz bizonyos lépéseket ez ügyben is. Egy filmcímre legyen most elég utalni: “Az utolsó emberig”.
Gond lehet, hogy a magyaroknak erről rögtön három filmre is beugorhat: 1941-ből Errol Flynn főszereplésével, 1996-ból Bruce Willisszel a címszerepben és 2016-ból főhősként Mel Gibsonnal. Még hogy fantáziásak a magyar filmcím választások. Megint ledőlt egy bálvány.
Nem mint Jack Reacher alakja, akivel ez Sohanapján történhet meg.
A regény fordulatosabbra sikeredett, mint az előző két Lee Child sztori. Talán ezért, talán másért, de 2019-ben, amikor a Sohanapján könyvet angol nyelven megírta, elnyerte The British Book Awards keretében a 2019-es “Év Szerzője” rangos díjat. Lehetséges ok az is, hogy Lee Child a friss krimijét újra egy egészséges és szimpátia keltő, hús-vér fiatal hölggyel is színesítette. Igaz, hogy nem szines bőrű, csak egy fehér helyi lakos.
Előző két-három krimijéből a bizalmasabb női vonal valahogy elsikkadt, bár összes korábbi könyvében az mindig megvolt.
A Lee Child SOHANAPJÁN könyvismertető itt kellene hivatalból véget érjen
Mostanra ki kell derülnie, hogy nem mondható el a tartalom ennél mélyebben.
A Reacher rajongóknak a megnyugtató, jól ismert és régóta (egy egész éve) várt kikapcsolódási forma jöhet el. A most először Reachert olvasóknak pedig jófajta, filmszerűen pergő cselekményre épülő sztoriban egy önkéntes igazságosztó mutatkozik be. Aki nem riad vissza az egészen durva testi fenyítésektől. Akkor sem, ha hölgy tartózkodik a társaságában.
A történet szigorúan a legendás igazságkereső, Jack Reacher személyes nézőpontjából zajlik. Tele van izgalommal és egyszer csak – szinte észrevétlenül – a könyv utolsó lapjához érkezünk. Jack mindent elrendez és a várost maga mögött hagyva a végén ismét buszjegyet vált.
Észak felé tart, hogy együtt haladjon a nyárral.
Saját megfogalmazásához hűen [27. oldal]: “Általában igyekszem elkerülni, hogy bármi dolgom legyen.”
Dicséretes, hogy Lee Child mindegyik műve megjelent magyarul és e legutóbbinak a fordítását is Gieler Gyöngyi jegyzi.
’Sohanapján’ címválasztásával viszont lecsúszott a telitalálatos megoldások fődíjáról. Az eredeti ’Blue Moon’ cím nem egy színes égitestre utal, hanem egy angol kifejezés része: ’once in a blue moon’. Arra a csillagászati jelenségekre utal, amikor egyazon hónapban kétszer van telihold, ez nagyjából két és félevente következik be.
A magyar ‘hébe-hóba’ vagy a ’nagy ritkán’ meghatározás fogalmát fedi. Nem egy jövőbeni pillanatot, amelyik sosem jön el. Vagyis vannak dolgok, amik ha elvéteve is, de megtörténhetnek. A ’Blue Moon’ megengedő, a ’Sohanapján’ viszont kizáró logikai kör.
Más kérdés, hogy Jack Reacher nem várhat sohanapjáig. Addig, amíg a sors rendez el mindent a városban. A cím angolul azt üzeni, hogy hébe-hóba a szerencse a kisemberekre vet egy mosolyt. Ez olyan kivételes esetben történehet meg, amikor ehhez egy Shrek-szerű jóakaratúan túlméretes, pörölyöklű gólemnek kell a bűnlepte városba megérkezni.
A mű már idei – 2020-ban nyomtatott – könyv a General Press Kiadó gondozásában. Az illusztrációs kép tulajdonjoga is az övék.
