Megjelentetett cikkeink egyrészt lelkes publicisták írásai, akik örömmel alkotnak és mi örömmel segítünk népszerűsítésükben, másrészt – mint itt jobbra is – saját csapatunk különböző témakörökben írt rövid „szösszenetei”.
Az okosotthonok piaca folyamatosan, évről évre fejlődik: egyre több újdonság válik elérhetővé, és egyre több háztartásban jelennek meg az életünket jelentősen megkönnyítő okoseszközök.
Az immunrendszer a testünk, szervezetünk védekező rendszere, ami megvéd minket a különböző fertőzésektől, betegségektől és idegen anyagoktól.
Ki ne szeretné a kávét? Reggel egy finom csésze forró kávé felébreszt, délután pedig segít átlendülni a holtponton. De vajon mi az igazság? Tényleg káros a fogakra a kávéfogyasztás?
A koffeinmentes kávé története egy izgalmas utazás, amely több mint egy évszázadra nyúlik vissza.
Az Erzsébet körúti ikonikus létesítmény – a korábbi teszt után – március elsejétől éjszakai nyitvatartással és éjszakai kínálattal várja vendégeit: csütörtöktől vasárnapig.
Többek között ez is kiolvasható abból a reprezentatív kutatásból, amely a magyar tulajdonú, vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó Eventrend Group megbízására készült el 2024 őszén.
Nem is gondolnád, milyen izgalmas kaland vár rád, ha belemerülsz a hazai kávépörkölők világába!
Donald Trump nemcsak politikai pályafutásával, hanem mostani kriptovaluta-kezdeményezésével, saját memecoin kiadással is felkeltette a figyelmet.
Dr. Strange, a Legfelsőbb Varázsló, a misztikus erők mestere, aki a dimenziók között utazik, szürreális erőket birtokol és időmanipulációban is jártas.
Az üzleti világ zavaros vizein hajózva olykor nehéz megtalálni a helyes irányt. Az értékesítés területén különösen igaz ez, hiszen az állandóan változó piaci környezet új stratégiákat és megközelítéseket követel meg.
Miért válik a kedvenceddé egy étterem, fagyizó vagy kávézó?
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Van egy hétvége a nyár közepén, amikor a Balaton arculata gyökeresen megváltozik.

Teljes koncepcióváltással és több mint 2 milliárd forintos, saját forrásból megvalósított beruházással nyitja meg kapuit a Tolna megyei Bikács-Kistápé Ligeten a Zichy Családi Élménybirtok a mai napon.

A külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos adminisztrációban vannak olyan lépések, amelyek első pillantásra formalitásnak tűnnek, valójában azonban meghatározó szerepet töltenek be az egész folyamat sikerében.