A munkahelyek egyik legnagyobb megtartóereje a jó atmoszférában, hangulatban rejlik, és ez ugyanúgy érvényes azokra, akik otthonukból irányítják az egyszemélyes cégüket, és azokra, is akik például több száz kollégájukkal egy légtérben töltik a mindennapjaikat.
A többség szívesebben tölti az idejét kellemesebb hangulatban, talán ez egy általános érvényű igazság.
Aki kávézik, márpedig elég sokan teszik hazánkban is, az tudja, hogy egyfajta szeánsszá válik a csésze fekete, a bögre cappuccino, a cukormentes automatás vagy a fiókból előkapott instant, és gyakorlatilag bármelyik verziójának munkaidőben történő elfogyasztása. A munkahelyi kultúra részeként, a szertartásos percek közben átgondolhatjuk a ránk váró feladatokat, megbeszélhetjük a hétvége történéseit, az előző hét eredményeit, de akkor is jól jön, ha éppen végeztünk egy nagyobb feladattal, és megjutalmaznánk magunkat.
Mivel sokan otthon és a munkahelyükön is szívesen kávéznak, érdemes megismernünk, hogy milyen előnyei vannak a munkahelyi kávézás szokásának. Ha többen dolgozunk együtt, akkor bizony komoly közösségformáló erővel bír az az együtt töltött néhány perc, ami alatt szusszanhatunk egyet, miközben információt cserélünk. Amennyiben cégünk, vállalkozásunk van, a Logosz cégcsoport szakembereinek segítségével létrehozhatunk egy székhelyet ennek számára, de akár ott, akár máshol is folytatjuk a napi munkánkat, a kávé igazi gasztronómiai élményt is kínálhat a számunkra.
Emellett viszont van egy másik jó tulajdonsága is, ami miatt az egyedül dolgozók számára is hasznos szokásról van szó.
Ez pedig nem más, mint amit a koffeinnek köszönhet, hogy felpörget, megszünteti a fáradtságot, és segít a koncentrációban. Miközben sikeresebben tudunk fókuszálni, a memóriánk is javul a fekete ital hatására, de nem utolsósorban az általános kognitív funkciókra is jótékony hatással bír, sőt a problémamegoldó képességünket is növeli. A kávé tehát javítja a munkahelyi teljesítményt is, ha pedig van lehetőségünk másokkal elfogyasztani, akkor a kapcsolatainkra is jó hatást gyakorol.














