Tarantino legfrissebb filmje, az „Aljas Nyolcas” hozzánk is eljutott, meg is néztük, beleértve a Blu-ray korongon fellelhető extrákat. Olvasónk akár látta Hollywood zsánermesterének nyolcadik produkcióját, akár nem, a mozirajongók számára ínyencfalatként hathat a jól ismert motívumok újbóli, szó szerint nagyképű tálalása.
Nagy kép alatt értendő a szuperszélesvászonra rögzített képi világ. Ezt a Panavision már-már feledésbe merült, a western korszakkal és számos egyéb analóg technológiával száműzetésbe került Ultra rendszerével vettek fel.
Tarantino ugyanis nem csak a vászon vérrel való összefröcskölését végzi lelkiismeretes módon, hanem a modern kori filmszalaggyártás hősfigurája is egyben. Mikor a Kodak kapui bezárulni látszottak, ő volt az egyik (ha nem az egyetlen) mentsvár, akinek köszönhetően a mai napig készülnek super 35 mm és egyéb formátumú szalagok. Így a klasszikus értelemben mozis képi világ továbbra is fennmarad annak ellenére, hogy a digitális technológia már a filmgyártásban és a mozitermekben is dominál.
A Panavision csillagászati árú, szuperszélesvásznú rögzítésre alkalmas, 70 mm-es szalaggal működő Ultra rendszerét komoly fejlesztések és optikai tervezések árán elkészítették, és a kultfilm rendező úgy döntött, újra életre kelti a vadnyugati kasszabombák klasszikus, Makótól Jeruzsálemig érő képsávját. Ehhez kellettek az anamorfikus lencsék, és persze korszerűsítéseket is végeztek a kamerákon. Miután a film vágása megtörtént, szembe kellett nézni a következő problémával. A legtöbb mozi ugyanis nem volt alkalmas (az USA-ban sem, Európáról nem is beszélve. ) a kész anyag levetítésére.
Ám bizonyos filmszínházakban meg tudták oldani az anamorfikus előtétlencsék alkalmazását szuperszéles vászonnal kombinálva. A Blu-ray kiadáson lévő extrák közt Samuel L. Jackson meg is említi, hogy az Aljas Nyolcas vetítése épp olyan körülmények között zajlott, mint a régi szép időkben. Cigiszünettel a félidőben, díszesen kiöltözött nézőtáborral. Ezért tűnhet úgy a laikus nézőnek, hogy (egyébként tényleg) nagyon hosszú ez a film. Hiszen nem a nappalinknak forgatták, hanem a gigantikus vászonnal büszkélkedő mozik számára.
Ami tehát a lemezre felkerült, sajnos nem egyenértékű azzal, amit az amerikai közönség megcsodálhatott. Továbbá a szép beállításokat, részletgazdag képi világot is inkább azok fogják elsősorban értékelni és élvezni, akik legalább 2 méter széles vetítővásznat tartanak otthonukban. Mindenesetre a Blu-ray kiadás és a vele járó, 1920 pixeles képszélesség gyönyörű, annak ellenére, hogy tudjuk, ez a kép eredetileg még durvább volt.
A filmet illetően nem tartjuk célszerűnek, hogy kritikai hangnemben nyilatkozzunk. Egész egyszerűen azért, mert Tarantino hozza a formáját, fekete öves kompozíciókkal és éles nyelvű dialógusokkal.
Annak ellenére, hogy az akciómozik tömkelegétől ingerszegénnyé vált, unott retinájúak szerint ez unalmas film, történeti és konfliktus feltárási szempontok alapján egyáltalán nem mondható monotonnak vagy egysíkúnak. A játékidő 90%-a tényleg egy tavernában zajlik.
Az Aljas Nyolcas túlmutat saját magán. Nem is csak azért lett és lesz fontos állomás a filmgyártás történelmében, mert Quentin stábja ismét bravúrozott egy kicsit, hanem azért, mert a szalagot korai lenne még temetni. Ebben a szakmában is megfigyelhető az analóg és digitális eljárások keveredése. Mivel a filmre vett nyersanyagot a kamerából kikapva, azon nyomban bedigitalizálták, így a képek még merev valójukban is élnek és mozognak, hiába torkollik pixelfarigcsálásba az utómunka.
Filmrajongóknak kötelező darab a polcukra, de projektorért és vászonért kiált. A korongon azért még egy picivel több extrát elviseltünk volna. Ugyanis a pillanatokban tolmácsolt werk jelenetek nem sokat árultak el a forgatásról, és – valljuk be – Samuel L Jackson sem.
Az alábbi videón megtekinthető, milyen előkészítési és átalakítási munkálatokkal járt például a chicagói Music Boksz mozi átalakítása, hogy kompatibilis legyen Tarantino legújabb mesterműjével.
