Az írás-olvasás több ezer éves múltra tekint vissza. Az ember alapvető igénye az írott formában történő rögzítés. Az agyagtáblától az e-bookig évezredek teltek el.
Az írás történek legnagyobb fordulata a XV.században következett be, amikor a középkori dogmák ereje inogni látszott. Reformok, nyitottság, új gondolatok, törekvések jelentek meg. A felvilágosodás korában született meg a könyvnyomtatás Gutenberg János által.
Az e-book 2000-es években történő megjelenését és gyors sikerét követően sokan gondolták, hogy a könyv jövője fordulópontjához érkezik. Mindezt tetézte, hogy a ma embere egyre kevesebbet olvas. Az e-book megjelenése óta eltelt majd húsz év bizonyítja, hogy a könyv nem csupán nyomtatott papír, hanem annál sokkal több, hiszen továbbra is fontos szerepet játszik az olvasásban.
Becslések szerint több, mint 130 millió különböző témájú kötet létezik ma a világon.
Érdekes, hogy a könyv fogalmából, jelentéséből számos gazdasági fogalom keletkezett. Ilyen például a könyvelés, a cégek vagyonát könyvekben tartják számon, könyvvitel, stb.
A „feltütök egy könyvet” kifejezésünk vélhetően abból az időből származik, amikor valóban kapcsokkal zárták le a könyveket. A lezárás megakadályozta a lapok gyűrődését. Rá kellett ütni, hogy a könyv kinyíljon.
James Patterson A Fogadó könyvbemutató recenzió szintén egy adósság törlesztés. Valahogy túl sok a Patterson mű, nehéz lépést tartani a megjelenésekkel. Netán a társszerzők túl termékenyek?
James Patterson A Zaj könyvbemutató kapcsán a két író összetett gondolkodása nyer megerősítést.
Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető kronológiai sorrendben a Robert Hunter detektív széria 2018-ban angolul kiadott #9 sorszámú könyvét célozza.
James Patterson Gyilkos Ház könyvbemutató kezdetén előre bocsátandó, hogy azt az eddigiektől eltérően a Könyvmolyképző Kiadó adta ki
Halottak napján, Mindenszentek ünnepén egy kicsit megáll az élet. Mindnyájan cipeljük a lelkünkben eltávozott szeretteink hiányát
Bill Clinton - James Patterson AZ ELNÖK LÁNYA könyvével a szerzőpáros másodjára vette be a legtöbbet eladott könyvek várát sikeresen.
David Baldacci VÉGÁLLOMÁS krimije kapcsán vissza kell utalnunk többéves történetre. „Az irgalom útja” regény a kvadrológia első története.
Kiss Mona, a nem hétköznapi gasztroblogger „mentes” sorozatának második könyvében arra vállalkozik, hogy legfontosabb ünnepeink kedvelt és klasszikus ételeit, desszertjeit ne a hagyományos módokon készítse el.
Daniel Silva A Csellista könyvbemutató menetrendszerű érkezését mindenki várta, aki rágyógyult a sorozatra.
Michael Connelly A Hazugság Csapdájában könyvbemutató ügyén az információk finomítást kívánnak.
J. D. Barker A HÍVÁS krimije brutális történetet rajzol fel pár határozott vonallal, majd később mindössze annyit tesz, hogy a kontúrokat finomítja.
Boncz Géza Az őrület határa könyvét ha kell is bemutatni, a szerző Boncz Gézát egyáltalán nem.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Közép-Európában a csehek a legnagyobb kávéfogyasztók, de csak minimális előnnyel vezetnek a magyarok előtt.
Azt hiszem, ma mengedhetünk magunknak egy extra csésze kávét, hiszen ma van a Kávé világnapja!
Rendhagyó irodalomórákkal mutatja be a Centrál Kávéház a fiataloknak a Nyugat bölcsőjét középiskolai osztályok számára. A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Szóljon hozzá