Az írás-olvasás több ezer éves múltra tekint vissza. Az ember alapvető igénye az írott formában történő rögzítés. Az agyagtáblától az e-bookig évezredek teltek el.
Az írás történek legnagyobb fordulata a XV.században következett be, amikor a középkori dogmák ereje inogni látszott. Reformok, nyitottság, új gondolatok, törekvések jelentek meg. A felvilágosodás korában született meg a könyvnyomtatás Gutenberg János által.
Az e-book 2000-es években történő megjelenését és gyors sikerét követően sokan gondolták, hogy a könyv jövője fordulópontjához érkezik. Mindezt tetézte, hogy a ma embere egyre kevesebbet olvas. Az e-book megjelenése óta eltelt majd húsz év bizonyítja, hogy a könyv nem csupán nyomtatott papír, hanem annál sokkal több, hiszen továbbra is fontos szerepet játszik az olvasásban.
Becslések szerint több, mint 130 millió különböző témájú kötet létezik ma a világon.
Érdekes, hogy a könyv fogalmából, jelentéséből számos gazdasági fogalom keletkezett. Ilyen például a könyvelés, a cégek vagyonát könyvekben tartják számon, könyvvitel, stb.
A „feltütök egy könyvet” kifejezésünk vélhetően abból az időből származik, amikor valóban kapcsokkal zárták le a könyveket. A lezárás megakadályozta a lapok gyűrődését. Rá kellett ütni, hogy a könyv kinyíljon.
Tom Clancy: Köztünk az áruló című regénye visszaidézi, hogy filmeken keresztül jutottam el Tom Clancy világához. Könyveiből vagy az ihletésükre készült filmeken át, valamint számítógépes játékokon keresztül, ahol a készítésnél volt tanácsadó.
Eleonora Galasso szakácskönyve szerelem volt első látásra. A párommal a Blaha Lujza téren sétáltunk el egy könyves bolt előtt, a kirakatában pedig megpillantottam ezt a könyvet, és megjegyeztem a kedves páromnak, hogy ezt a könyvet bármikor szívesen elfogadnám.
Három receptkönyvet lehet kapni, amelyeknek Vrábel Krisztina a szerzője. "160 grammos szénhidrátdiéta", "160 grammos szénhidrátdiéta 2. rész" és a "160 grammos szénhidrátdiéta Az életmódkönyv". Utóbbinál társszerző szakírók is bővítik ismereteinket.
A ’diéta’ szó manapság negatív felhangot kapott, pedig fogalmi köre csak az irányított étkezést és a tudatos étrend összeállítást fedi. Ezért ez nem hogy nem negatív, hanem kifejezetten biztató jellegű.
"A Nevem: Jack Reacher" címmel jelent meg LEE CHILD angol író 22. regénye. Összesen 23 jelent meg itthon, ebből az egyik elektronikus könyv formájában.
Gyerekkori éveink, emlékeink meghatározóak számunkra, egész életünk során végig kísérnek minket. Többek között erről is szól a Rengeteg tenger.
Tom Wood krimik színesítik évek óta a ponyvaregény választékot sok itthoni olvasó örömére.
Réti László FALAK MÖGÖTT könyve újdonság a kínálatban és erős magyar vonatkozása miatt több figyelemre számíthat, mint a többi - szintén az elzárkózás és kitárulás - dilemmáját feszegető mű.
Karácsony előtt megindul az általános fejtörés, kinek, mit lehetne ajándékozni. Nem kellene sok, de mégis jó lenne a megajándékozott arcára mosolyt csalni.
Második születésnapjára készül a Book24 webáruház. Erre az alkalomra nem csupán remek kereskedelmi akciókat ajánl vásárlói figyelmébe. A cég mutatja be Magyarországon elsőként a könyv-automatákat, amelyekben helyben is 24 % kedvezménnyel vásárolhatunk.
Helena Marten izgalmas regénye az 1730-as évek Frankfurtjába, a kávékészítés és a kávéházak csodálatosan gazdag világába kalauzolja az olvasót egy bátor fiatalasszony és egy tiltott szerelem történetén keresztül.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Közép-Európában a csehek a legnagyobb kávéfogyasztók, de csak minimális előnnyel vezetnek a magyarok előtt.
Azt hiszem, ma mengedhetünk magunknak egy extra csésze kávét, hiszen ma van a Kávé világnapja!
Rendhagyó irodalomórákkal mutatja be a Centrál Kávéház a fiataloknak a Nyugat bölcsőjét középiskolai osztályok számára. A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Szóljon hozzá