Laurence J. Peter: A Peter-Elv könyvismertetője szokatlan megközelítési formát tálal. A könyv írója kanadai oktató és szociológus – valamint földön két lábbal járó ember – minőségében egy fonák helyzetet tár fel. Vigyázat! Ez nem egy újabb ’Murphy törvénye’ gyűjtemény, bár alcíme igencsak erre hajaz.
A Peter-elv kimondása azon a tapasztalaton nyugszik, hogy egy szervezeti hierarchiában az egyének törekszenek ’felfelé’ mozogni. Ranglétrán haladva előbb utóbb elérik azt a szintet, ahol az elvárt teendőket nem tudják jól ellátni, netán sehogy sem képesek rá.
Ezt a folyamatot elemezve a szerző megállapítja, az érintettek elérték a maguk inkompetencia szintjét.
Erre egyszer csak itt egy ’Zacc’ jegyezte cikk és kész a paradoxon: az ismertetőt az írja, aki egy könyvrecenzió* írására nincs kiképezve. Hoppá, itt rögtön tetten érhető a Peter-elv működése! Valaki megint elérte az inkompetenciája szintjét.
Mintha Dr. Laurence J. Peter spéci szemüveget rakott volna fel.
Szerzőként képes megfogalmazni – sőt frappáns formulába foglalni – a benne régóta munkáló értetlenség okát. Hogyan juthatnak el emberek adott foglalkozási körben olyan szintre, ahol egész egyszerűen feladatukat már nem képesek jól ellátni? Mert arra – az adott feladathoz feltételezett/elvárt képességek híján – alkalmatlanok.
A sok egyedi példa összegyűjtéséből és feldolgozásából a könyv desztillálja a mellbevágó lényeget: mindenki törekszik elérni a saját hozzá-nem-értésének a szintjét. A Peter-elv frappáns képi összegzése:
Az író leszögezi, hogy az érvényesülés összes útja – a várakozások ellenére – mind a Peter-elv érvényre jutásához vezet.
Az egyén korlátai mellé az ehhez társuló körülmények is hozzá tesznek. A beosztott inkompetensségét előidéző előléptetésnél maga a főnöke is már saját inkompetencia szintjén leledzik, a kinevezésekhez már nem konyít.
A feje tetejére állt a világ? A szerző szerint igen.
Ne csapjuk be magunkat, ebben a felismerésben nem orozhatjuk el a szerző dicsőségét.
Mármint, hogy mi már ezt régről tudtuk, ismertük. Ott volt a nyelvünk hegyén, csak épp nem mondtuk ki… saját bőrén a Peter-elv létezését évtizedekig tapasztalta itthon a lakosság a párttitkárok és cipészből lett gyárigazgatók szocializmusa okán.
Mind a mai napig életünkben ott a példák sokasága. A derékszöget kimérni alkalmatlan burkoló, a fejben számolni nem tudó bolti eladó, a beszédhibás pedagógus, a bokszolóból lett műsorvezető, a lágy fékezésre képtelen buszsofőr, stb.
Mivel a könyv alapvetően szatirikus hangvételű, tanácsa az inkompetencia szintünkhöz érkezés elkerülésére hasonló módon fejre állított megközelítés: legyünk ehhez kontraproduktívak. Ha nem akarjuk az előléptetést, az író tanácsa morbid: a főnök háta mögött a számára is jól hallhatóan utánozzuk rikácsoló feleségének a hangját.
A könnyed hangvétel mellett az író sok olyan hasznos megállapításra jut, amikhez nemcsak a munkahely hierarchiájából veszi a példát. A politikából is merít, Adolf Hitlert konkrétan említve. Tömegmozgósító nemzetvezető szerepben sajnos igen sikeres volt.
Azonban hadvezérnek szerencsére már nem vált be, mert elérte a saját inkompetencia szintjét.
Az író vizsgálódása túlmegy a kapitalista világrenden, egyéb rendszernél is él bizonyítja az elvet. Kommunista/diktatórikus rezsimek rendszer szintű alulteljesítése Észak-Korea vagy Kuba peches népének a kárára mind a mai napig eklatáns példa.
Miről is van szó?
Valójában a könyv útmutatása nem arra biztat, hogy izmoskodjunk mások megítélésében. Burkoltan inkább arra ösztökél, hogy magunkba nézve – még ha nem is megy könnyen – tegyük mérlegre a saját helyzetünket. Ez az első és legnehezebb lépés az úton, hogy tudatosan miként kerülhessük el az inkompetencia csapdákat. Ezeket az élet előszeretettel állítja mindenkinek, de józan elemző készséggel és rengeteg ismeret/tudás begyűjtésével ezeket a csapdákat könnyebben lehet kikerülni.
Mindenki ért valamihez, a világon lehet, hogy ahhoz a legjobban. Ezt kell a társadalomnak kipuhatolni, mihez is van neki a legnagyobb tehetsége és affinitása. Ha a képességeire rátalál(nak), abba az irányba terelni és tanítani, hogy maximálisan kibontakozhasson. Így lehet megfellebbezhetetlenül hasznos tagja egy közösségnek.
Legyen az munkahely vagy egyéb elfoglaltság sőt akár a család is, ilyen szempontból egykutya.
Ez ma a világban sehol nincs intézményesen megoldva, megközelíteni talán a finn oktatási sémának sikerült valamelyest.
Az író a tapasztalataiból 1969-ig csak mozgósítóan sikeres előadásokat tartott. Abban az évben adta közkézre Raymond Hull szerzőpárossal a művét (több, mint ötven éve!) a tengrentúlon. Rá tíz évre jelent meg Peter’s People című műve, amit nem adtak ki magyarul.
Akkortájt olvastam az első könyv európai kiadását angolul és akkor különösen ütős volt, mert már dolgoztam:
Hazánkba fordításként két évtizedes késéssel jutott el. Némileg átdolgozva, de mondanivalója nem kopott meg, sőt. Sosem tudna aktuálisabb lenni. Mivel a ’rendszerváltás’ előtti évben jelent meg, mind a mai napig útravaló ebben a magyar vadkapitalizmusban élő alkalmazottaknak/embereknek, hogy a csapdák elkerülésével jobb lehessen a közérzetük, az életük. Figyelemre méltó, hogy a könyv végső kicsengése is a Peter-elv megtestesülése. Már félszázad éve kimondta: energia pazarló, környezet romboló felelőtlen hozzáállásával az emberiség mint egész, elérte a maga inkompetencia szintjét. Amikor biológiai lényként kockára tette fel túlélését ezen a bolygón.
Az illusztráció forrása: www.imogenfoxell.com
Szóljon hozzá