Még mindig a szemüveg az egyik legnépszerűbb látásjavító eszköz, azonban a kontaktlencsék már évtizedek óta fejlődnek, egyre jobbakká és egyre népszerűbbekké válnak. Ahogy a korral előrehaladunk, szinte elkerülhetetlen a szemünk romlása. Ha aktív életmódot folytatunk, több szempontot is figyelembe kell vennünk, hogy mit is használjunk látásunk javítására. Cikkünkben ezeket vesszük végig.
Szemüveget vagy kontaktlencsét válasszunk?
A látásunk javításhoz előbb-utóbb igénybe kell vennünk a szemüveget vagy a kontaktlencsét, ha már túl vagyunk a vitaminok bevitelének növelésén és a különböző szemtorna gyakorlatokon, de szemünk tovább romlik. Hogy melyiket is válasszuk, az sokban függ a személyes preferenciáktól. Függhet az életmódunktól, vagy a kényelmi szempontoktól, nem utolsó sorban pedig az anyagi ráfordítás mértéke sem mindegy, amit a látásunk javítása érdekében el kell költenünk.
Márpedig ha a szemünk romlani kezd, valamit lépni kell, hogy továbbra is megfelelő kényelemmel élhessük életünket.
A kontaktlencsék használata mellett szól, hogy egész nap úgy használhatjuk, hogy közben nem kell fel-, levenni, mint a szemüveget, hanem folyamatos tisztánlátást biztosít nekünk a nap folyamán. És aki benne él már a szemüvegesek csoportjában tudja, hogy ez bizony egy nagy előny. Manapság – hogy a legáltalánosabb példánál maradjunk – a járványhelyzet megkövetelte maszkviselés az egyik nagy ellensége a szemüveg viselésének.
Ha feltesszük a maszkot, sok esetben a légzésünk elhomályosítja a lencséket. Ha levesszük a maszkot, sok esetben beleakad a pántja a szemüveg szárába, lerántva azt arcunkról és nem kevésszer károsodást okozva ezzel a lehulló eszköznek. Ugyanígy munkavégzéskor is akadhatnak helyzetek, amikor sokkal praktikusabb kontaktlencsét hordani, nem beszélve a sportról, aminél pedig szinte elképzelhetetlen szemüvegben teljesíteni, kivéve, ha valakinek a sport a sakkot jelenti.
Ha már kontaktlencse, akkor négy látásprobléma javításában is segíthet!
A kontaktlencsék gyakorlatilag ugyanazokat a látásproblémákat javítják, mint a szemüvegek, ezek pedig a következők:
Rövidlátás (myopia)
Azt jelenti, hogy a szembe érkező párhuzamos fénysugarak a retina előtt találkoznak, ezáltal a tőlünk távolabb eső dolgok homályosabbak lesznek számunkra.
Távollátás (hypermetropia)
A távollátás gyakorlatilag a rövidlátás ellentéte. Aki távollátó, annak a szembe érkező párhuzamos sugarak a retinája mögött találkoznának, így – a rövidlátással ellentétesen – a távoli dolgok maradnak élesebbek, azonban a közeliek elmosódottabbak.
Asztigmatizmus – Mi is ez valójában?
Ez bizony a homályos látás. Asztigmia esetén se közelre, se távolra nem látunk élesen. Oka, hogy a szem szaruhártyájának a felülete eltér a normálistól, és a szem nem tudja a fénysugarakat tökéletesen leképezni a retinán.
Öregszeműség (presbyopia)
Ez pedig egy olyan látászavar, amit a szemben lévő átlátszó szemlencse működésének természetes öregedése okoz, azaz a kor előrehaladtával, a szemlencse veszít a rugalmasságából, így nem tud időben megfelelően fókuszálni.
Milyen típusú kontaktlencsék léteznek?
Nyilván a viselési módjuk más, mint a szemüvegeknek, mert használatuk során közvetlenül érintkeznek a szemmel, ezért is hívják „kontaktlencsének”.
Sokféle kontaktlencse létezik, azonban a mindegyik besorolható a két általános kategóriába: kemény vagy lágy. A lágy kontaktlencsék rugalmasak és könnyen adaptálhatók. A kemény vagy „merev” lencsék tartósabbak, mint a lágy lencsék, és több oxigént engednek a szaruhártyához, ami segíthet megelőzni a száraz szem szindrómát, azonban a lágy lencséket könnyebb, gyorsabb megszokni. Ha már jó a kontaktlencse választás jár a gondolataidban, érdemes megtekinteni a https://www.optilen.hu/napi-kontaktlencse.html oldalt választás előtt.














