Néhány hete volt szerencsém több résztvevővel, köztük Műkedvelő Hedonista barátommal látogatást tenni Szomolyán Kaló Imre pincészetében. Nagyon kíváncsi voltam Imrére és a boraira, nem véletlen, hiszen a 2011-es évben a borászok borásza címet elnyert híres borásztól egy üveggel sem vehetünk kereskedelmi forgalomban semmit. Vagy nála, vagy ajándékba kapott üvegből lehet hozzájutni a nedűhöz, mely páratlan a maga nemében.
Nem úgy írom ezt, hogy elvenne más hazai bortermelők termékeinek fényéből ez bármit. Egész egyszerűen Imre borai mások, de erről majd később.
Imre nap mint nap fogad estefelé vendégeket, akiket ennek megfelelően meg is vendégel egyrészt egy bejárással, mely pincéje zegzugos útjain és hordói közt halad, majd frissítőként 10-11 tájban egy sűrű, kiváló vacsorával.
A bejárás (nevezzük most így) a közel 200 féle (!) bort tartalmazó hordókból 20-25, arra az estére kiválasztottak kóstolásával zajlik. Ez nem biztos, lehet ez több is, kevesebb is, és 15-ig számoltam.
Imre közben nem csak kóstoltat, hanem egyedi látásmódjába, életvitelébe, világába is betekintést enged közönségét – azaz minket, vendégeit – szórakoztatva különböző adomáival. Mindezt megállás nélkül 5 órán keresztül.
2009-es Chardonnay háttérben sas faragással
Az 5 óra egyébként hamar elszalad. A figyelem ezalatt nem lankad. Én a harmadik pohár bor kóstolása után úgy éreztem, hogy a borok magas minőségét aznap este már túlszárnyalni nem lehet és minket rögtön a nagyágyúkkal kóstoltattak. Nos, ekkor még nem tudtam, hogy mekkorát tévedtem.
Volt ott 2009-es Chardonnay, 2008-as Merlot, Szürkebarát, Egri Bikavér, Turan, és még sorolhatnám, de fölösleges. Szinte mindegyik koros bor volt, hosszú, időnként több éves héjon érleléssel. Olyan ízek és illatok robbantak az ember érzékszervein mindegyik kóstoláskor, ami azelőtt még nem, ráadásul meg nem mondtam volna, hogy mit kóstolok, ha a termelője el nem árulja.
A Chardonnay például a föntebbi képen is látható aranysárga színben (Isten bocsássa meg nekem, de) inkább közelített egy 30 éves 5 puttonyos Tokaji Aszú élményéhez, mint a neve alapján „elvárt” tapasztalathoz.
A föntebb is említett Merlot pedig magamban megkapta a szerénytelen „Az Élet Jó!” nevet, akkora harmónia és egyensúly áradt minden cseppjéből.
Kaló Imre nem arra termel, hogy mielőbb a piacra dobhassa az előző évi termést. Ő hagyja, hogy (idézem) „Isten bölcsességében teljesedjen ki az örök valóságon és a végtelen bölcsességén keresztül…”. Kell e ennél több?
És bizony mi vendégek voltunk itt, mert az egész este, a rengeteg élmény, beszélgetés, kóstolás, vacsora, szórakoztatás mind-mind ajándék volt, melyet csak elfogadni lehetett, mielőtt éjfél körül nyugovóra tért az ember Szomolya egyik vendégházában. Feledhetetlen vendéglátás. Imre ad és nem várja el, hogy kapjon. De az élet az egyensúlyra törekszik, így elkerülhetetlen, hogy kapjon Ő is.
Másnap reggel akinek kedve volt, vissza mehetett, hogy vásároljon a kóstolt borokból. Nem volt kötelező, de kivétel nélkül mindannyian visszatértünk. Visszatértünk, hogy vihessünk magunkkal valamit abból, amit Imre készített; az évek munkájából, a várakozásból, a tökéletesedésből és a végén egy búcsú-kézszorításból, mellyel megköszöntöttük egymást.
Nem tudom, mikor jutok el újra ide, de remélem, hogy évente egyszer megtörténhet. Addig is Kaló Imrét és borait ajánlom mindenkinek, aki szereti a finom borokat és szeretne a napi taposómalomból néhány órára kiszakadni, hogy úgy feledhesse el a mindennapi problémáit erre az időre, mintha egy négy hetes nyaralás harmadik hetében járna.
