A fenyegetett őselem a víz, világnapja 2020 március 22-én van és sajnálattal úgy tekinthetünk vissza a korábbiakra, hogy ebben a témában sem történik semmi.
Nem kell messzire menni, csak Dél-Afrikáig, ahol a helyi vízügyi minisztérium megállapítása szerint ha minden marad a régiben, akkor tízéves távlatban az országban elfogy az ivóvíz. Azt gondoljuk, minket ez nem érint, pedig ez nincs így.
Ha folytatódnak az éghajlatváltozási trendek, Magyarországra nem vár fényes jövő. Hazánk elsivatagosodik, példával a Duna-Tisza köze már ma is szolgál (bár ez még a múlt öröksége).
Elég, ha Lajosmizsén az országútról letérve rá merőlegesen megyünk párszáz métert a tanyák felé.
Nemcsak az egyre forróbb – és egyre hosszabb – nyarak fokozott szárító hatása, vagyis a globális éghajlatváltozás negatív hatása terjeszkedik.
Fura ellentmondás,
hogy pont a napokban Kairót, az örökké száraz várost (éves szinten 25 mm az átlagos csapadékmennyiség) naponta 50-70 mm, ottani mértékkel nézve özönvíznek számító, ismétlődő esőzések tették élhetetlenné (csatornázás nincs).
A negatívumokban az ember munkálkodása vastagon benne van. Az erdőirtással a földek nedvesség megtartó ereje lezuhan. A folyamszabályozásokkal az árterületek mérete összezsugorodik, az általános vízmegtartó képesség csökken. Elsősorban emberi beavatkozásnak köszönhető az is, hogy az Aral-tó szinte teljes megsemmisült, eltűnik a térképről. A felelőtlen öntözési projektek megvalósulásával 2004-re az Aral-tó elveszítette korábbi területének 75, vízmennyiségének 90%-át.
Valójában nem tudunk azzal sem mit kezdeni, ha rendelkezésre áll víz meg azzal sem, ha nincsen ott. A civilizáltabb országokban a folyókba visszakerülő mikroméretű műanyagok, a visszajutó gyógyszerszármazékok és hormonok (ösztrogén), a felelőtlen ipari szennyezés folyékony hulladékai, stb. az ivóvizek minőségén túl az ihatóként elfogadott előállítható mennyiséget is veszélyeztetik.
A magyarországi vízműveknél a vízkezelési metódusai közül az UV-besugárzás vagy ózon (O3) kezelés helyett a folyamatos klórozás [0,1-0,3 mg/liter] a gyakorlat a mikroorganizmusok ellen. Ez sílusosan megközelítve ‘csepp a tengerben’. Sok városrészben a régi épületgépészeti rendszerek mindmáig képesek az ólomcsöves szakaszok miatt a vízbe ‘koptatni’ a mérgező nehézfém részecskéket. Önmagára valamit adó ember a Dunában régóta nem mártózik meg még a legmelegebb nyárban sem.
A sok panasz helyett
érdemes elgondolkodni azon a törekvésen, amely szerint pont a vízzel lehetne a környezetváltozás negatív hatásai ellen felvenni a harcot.
Szomorú, hogy a Víz Világnapja alkalmából a Fővárosi Víművek jóvoltából az évente ekkor a közönség által biztosan látogatható kőbányai víztároló (mára múzeum, bejárat: X., Ihász u. 29.) a koronavírus terjedése veszélye miatt ha nyitva is lenne, embernek saját érdekében oda sem tanácsos látogatni.
https://www.worldwaterday.org/
