Boncz Géza Az őrület határa könyvét ha kell is bemutatni, a szerző Boncz Gézát egyáltalán nem.
Ha mégis rászorulna, megjeleníteni őt jobban senki nem tudja, mint fia Boncz Dániel a könyvében.
Boncz Dánielre viszont az apja ’Az őrület határa’ könyvének hátoldalán emlékezett így a kedvcsinálóban:
Aztán 1980-ban betévedtem egy Zsuzsa nevű gyümölcsösbe. Az első gyümölcs 1981-ben érett be Dániel néven.
Apa ír a fiáról, majd fiú ír az apáról, ennél szebb dolog nem sok tud lenni…
Boncz Géza Az őrület határa könyve amolyan ’szerzői kiadás’
vagyis nem karolta fel nagynevű kiadó (és kisnevű sem). Így került nyomdába majd a W. Stoker Kft. cég forgalmazásában a boltokba. Helyesírás ellenőrzésre szoftver rutinon a könyv szövegét nem futtatták át és lektort sem kértek fel erre (ezek a tények többször megmutatják magukat). A kiadást is annyira diszkréten intézték, hogy benne a megjelenés éve sem került feltüntetésre. A vékony, 170 oldalra rúgó műnél fogódzó, hogy a frissen fellelt antikvár példányt kinyitva kihullik az eredeti könyvesbolti nyugta, valószínűsíthetően a megjelenés évében vették.
A dátum a nyugtán 1999. 12. 19. előre nyomtatott ’KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK’ feliratozással.
2022 nyarán is nagy ajándék elolvasni.
Pár óra alatt magába szippanthatjuk illetve az szippant magába. Az egész könyvnek a szerkezete olyan, mintha egy vázlat lenne odavetett szavakkal, amiket majd valaki komplett mondatokba bont ki.
Lakonikus megállapítások sorozata és úgy ütlegelnek, akár egy szellemi pofozógép. Olvasni is maga a szédület.
Záporoznak a poénok, először az elmét támadják, aztán a szívet és végül a hasat, amit fogni kell a nevetéstől.
Szerzői kiadásként Boncz Géza semmilyen istrángot magára nem kellett csomózzon. Szabadjára engedte hát fantáziáját és szinte szétszedte a magyar nyelvet a poénok – vagy csak a saját maga – kedvéért.
Néha már sírni akarózik, hogy egy ilyen tehetséges életnek miért kellett olyan korán vége szakadnia.
Talán a jogutód nem viszi perre, ha három Boncz Géza humorzsát elejtek.
Bárhol – de tényleg bárhol – felütve a könyvet három idézet:
„Többen az arcukat a köténykéjükbe rejtik, kinek nincs köténye, az beszalad a falra festett ágy alá.” (31. oldal)
„Az öreg gróf körülnéz, a kandalló előtti fotelba leül, előveszi a kis csákányát és keresztrejtvényt fejt.” (44. oldal)
„Az ablakmélyedésben kiszáradt legyek, szúnyogok, pókok gombostű és latin név nélkül.” (114. oldal)
Messze nem a legjobb poénjai, de a találomra kinyitott könyv beazonosítható lapjain is ilyenekre lehet lelni. Keresztmetszetként Boncz Géza művészetét jól szemléltetik. Abszurd a humora, a nyelvfacsarása – ilyenre a magyar képes – és általa féktelen gondolattársítás-cunami hív agykalandra; salto mortale a szellemességben.
Ahogyan tehetséges zenekari tag is használ kottát, úgy kell újra és újra elővenni ezt a karcsú könyvet.
Olyan mint egy nevetőlexikon, akárhol kinyitva – a lapoldal bármelyik részére pillantva – ott egy poén.
Zsebkönyv méretű, elolvasva bárhol bele lehet újra kukkantani, egy-két percre enged elszakadni a válóságtól.
Boncz Géza műve túlságosan rövidnek érzett alkotás.
A sziporkákra szükségünk van, mellé még nagy adag szerencsére is. Hogy új olvasók kezébe kerülhessen a huszonéves, kis példányszámú könyv.
Boncz Géza művében nincsen benne, de az emlékezetben igen:
