Megjelentetett cikkeink egyrészt lelkes publicisták írásai, akik örömmel alkotnak és mi örömmel segítünk népszerűsítésükben, másrészt – mint itt jobbra is – saját csapatunk különböző témakörökben írt rövid „szösszenetei”.
Gyorsan változó világunkban, ahol a gyermekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése
Egy üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk.
Új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít a mesterséges intelligenciáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat
Új, hatékonyabb energiatároló rendszerrel frissítette termékkínálatát a Huawei Technologies.
A kávé, mint ital, az egyik legelterjedtebb élvezeti cikk világszerte, de néhány ritka kávéfajta különösen kiemelkedik, nemcsak ízük, hanem előállítási módjuk és a rajtuk keresztül megvalósuló gazdasági lehetőségek miatt is.
A Danubia Zenekar régóta „kicsit másképp” állt a zenéhez, hiszen hazánk egyik leginnovatívabb szimfonikus együttese nem fél átlépni a műfaji határokat
A pszichológus fontos szereplője a mentális egészség területének, segítve az egyéneket, csoportokat és közösségeket a pszichológiai jólét elérésében és fenntartásában.
Fedezze fel, hogyan javíthatja a csőtörést bontás nélkül Budapesten és Pest megyében. Hatékony megoldások gyorsan! Részletekért kattintson.
A bőségtálak, ahogyan a nevük is sejteti, garantáltan jóllakatják a kisebb-nagyobb társaságokat, akár családi ebédeken, baráti összejöveteleken, akár céges rendezvényeken vetjük be, ha a népszerű hidegtálaknál többet szeretnénk.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Az elmúlt évek technológiai fejlődése lendületes változásokat hozott mindennapjainkba, nem kivétel ez alól a média sem. A világháló rohamos térnyerése egy teljesen új információcsatornát teremtett, mint amilyen az online rádiózás.

A Római-part ikonikus sörkertje idén a közösségi élményre erősít rá: ingyenes programokkal, családbarát fejlesztésekkel és egy CSR eseménnyel indítja a szezont, miközben a vendégvisszajelzésekre építve finomhangolt gasztronómiai kínálattal várja a visszatérő és új vendégeket.

Van valami megnyugtató abban, amikor egy forró kávé mellett ülve átgondoljuk az élet nagyobb döntéseit. Ilyenkor nincs rohanás, nincs sürgetés, csak mi vagyunk, a gondolataink és az a néhány kérdés, amit már régóta halogatunk.