Lassan eltelik az idei év is, és jönnek az újabb fogadalmak. Az életmódváltás van, akinek zökkenőmentesen megy, de ezen szerencsés csoport létszáma elenyésző.
Ők idén januártól sikeresen lefogytak, izmot építettek, szálkásodtak, ruhatárat cseréltek, pozitív irányban változtak.
A legtöbb életmódváltást tervező ember nagy elhatározásai viszont általában hirtelen kezdődnek, és ugyanolyan hirtelen végződnek. A „majd jövő hétfőtől, majd februártól, majd a szülinapom után, stb.” kifogásokkal karöltve gyűjtik az erőt egészen a karácsonyi bejgliig, amikortól pedig kezdődik is elölről az egész ígérgetés.
Tény, hogy nagyon nehéz kiszakadni a megszokott komfortzónából, főként hosszú távon, de nem lehetetlen! Főleg, ha erre ráteszünk egy lapáttal, és a megszokott tucatajándékok helyett, valami olyasmivel lepjük meg magunkat, vagy szeretteinket, ami megkönnyíti, támogatja az életmódváltást. Az életmódváltás folyamata alapvetően két tényezőből áll, amik egymást erősítik.
Táplálkozás
Az egészséges táplálkozás (és persze a megfelelő mennyiségű alvás) az alapja a fittségnek. Ha naphosszat szaloncukrot majszolunk, abból nem izom lesz, hanem jó esélyel egy gardrób frissítés. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy fej saláta kerüljön a fa alá, egy csomag bulgurral megbolondítva.
Ajándékozhatunk akár különféle táplálék kiegészítőket is.
Minél több izmot építünk, annál több kalóriát égetünk el, akár fekvés közben is. Tehát a több izom magasabb kalóriabevitelt enged meg, azaz többet ehetünk, hiszen az izomzatot fenn kell tartania a szervezetnek.
Viszont korántsem mindegy, hogy mit eszünk. Az izmok építőkövei a fehérjék. Ezt bizonyos szintig nem nehéz bevinni a táplálkozás során, de a fejlődéshez egy idő után plusz fehérjemennyiségre lesz szükség. A fehérjeporok éppen ezért jók lehetnek ajándék gyanánt.
Az egészséges szervezet viszont nem pusztán izomból áll, hanem csontokból, porcokból, idegrendszerből, és számtalan egyéb alkotóelemből. Mindegyiknek másra van szüksége a megfelelő működéshez, vitaminokra, ásványi anyagokra, amelyeket a magas igénybevétel (azaz a sportolás) miatt fedezni és folyamatosan pótolni kell. Télvíz idején pedig az immunrendszer megfelelő szinten tartására, és folyamatos erősítésére is szükség van, ezért az ezeket támogató vitamin készítmények is praktikus ajándékok lehetnek!
Mozgás
Fontos, hogy elválasszuk a soványt az izmos testalkattól. Ahhoz, hogy lefogyjunk, nem kell feltétlenül mozogni. Koplalhatunk, vagy akár egészségesen is étkezhetünk, mozgás nélkül a bőrünk nem képes lépést tartani a fogyással – olyan lesz, mint egy bő kabát. Nem leszünk erősebbek, energikusabbak, és nem is biztos, hogy azt látjuk majd a tükörben, amit szeretnénk.
Mozgás és sport nélkül zsákszámra ehetjük a fehérjeport, nem lesz mögötte olyan munka és inger, ami a szervezetet arra késztetné, hogy szép nagy bicepszet, vagy feszes popsit alakítson ki. Nem lesz tónusos, jó alakunk, ami pont ott tölti ki a teret, ahol kell, hanem egyszerűen csak kevesebbet mutat a mérleg. Mozgás nélkül még az is lehet, hogy az izomzatunkból veszítünk majd a diéta mellett is.
Kell a rendszeres stimuláció az izmoknak, ami a szervezetnek azt az üzenetet küldi, hogy igenis pakoljon még arra a vállra egy kis izmot, mert a jelenlegi nem elég. Itt jönnek képbe a mozgással kapcsolatos ajándékok!
Ajándékozz okosan!
Mielőtt valami sportos ajándékot vásárolsz, mindenképp vegyél figyelembe néhány fontos tényezőt! Kinek ajándékozol és milyen környezetbe?
Egy csúcskategóriás csapágyazott ugrókötél szuper választás lehet. Szinte minden izmot átmozgat, az állóképességet és a mozgáskoordinációt remekül fejleszti, az anyagcsere ezerrel pörög, a kilók olvadnak, a szív- és érrendszer pedig szinte újjászületik!
Feltéve, ha van hozzá elég hely, az ajándékozott személy pedig nem erősen túlsúlyos, mivel számukra nem ez az ideális sporteszköz. Ez utóbbi helyzetben sokkal praktikusabb például egy aktivitásmérő (fő képünkön). Ezzel nyomon követhet számtalan egészségügyi adatot, illetve számon tudja tartani a különféle edzésprogramokkal (ami kezdetnek akár egyszerű séta is lehet) elégetett kalóriákat, vagy akár az alvásminőséget is ellenőrizheti.
Életmódváltás kezdetekor szinte nélkülözhetetlen egy ilyen eszköz. Segítségével szinte mindent monitorozhat a megajándékozott, és irányt mutat számára, hogy jó úton halad-e. A jóga térhódítása belopta magát még a kis lakásokba is, hiszen a helyigénye nem nagy, otthon is tökéletesen űzhető mozgásforma. Emellett az eszközigénye is minimális, mindössze egy csúszásgátlós szőnyeggel felvértezett jóga szettet kell a karácsonyfa alá csúsztatni, aztán már jöhet is a szellem és a test edzése! A fa alá ugyan nem fér be, de ha nagyban gondolkodsz, és egy egész családot szeretnél közös, mozgásra motiváló ajándékkal meglepni, jó ötlet lehet akár egy kombinált edzőgép is!















