A ház amit Jack épített filmbemutató a mozikban egy éve volt itthon és a külföldi forgalmazó idén hozta forgalomba DVD-filmen. A dán Lars von Trier több nézőket megosztó film rendezőjeként most a film forgatókönyvét is jegyzi.
Először az egyik kedvenc író Ed McBain könyve volt a tipp, hogy azt vitte filmre. Sajnos nem ez történt.
16 produkciós cég kellett, hogy von Trier leforgathassa az anyagot. Egyenként nem akartak sokat kockáztatni, hát ennyien kellettek, hogy összeszedjék a kevesebb, mint €9.000.000 összeget a viszonylag kis költségvetésű filmhez.
A ház amit Jack épített filmbemutató két és félórás lekötöttség a szemnek
és ugyanennyi idő az agynak gúzsba kötve.
A film nem enged lazítani a főszereplő által egyes szám első személyben elmondott kanyargós történet alatt.
Ő maga Jack, számos történetei közül ötöt ragad ki. Közben kifejti agyrémeit az értékről, a szépségről, a pusztításról.
Vele párbeszédben áll egy öregebb szereplő, de csak a hangja van jelen. Folyton kérdez és nem veszi komolyan a főszereplő fejtegetéseit. Cinikusan kisebbíti vagy tagadja a Jack által fontosnak tartott igazságokat.
Jack egyik elmélete szerint az ember fizikuma miután elpusztul többé válik annál, mint ami életében volt. A töppedt szőlőhöz hasonlítja, az élő gyümölcsnél azt nemesebbnek beállítva. Jack szerint az ‘anyag’ mozog és tudja mit csinál.
Jack mérnök és építész. És nagyon beteg elme
Megnyerő külsejű, jó beszédkészségű, gondolkodó ‘értelmiségi’ benyomását kelti.
Saját házát maga tervezi meg és nekilátva annak félkész állapotában háromszor is földig lerombolja.
Más az, ami őt izgatja. Embereket – elsősorban nőket – öl. Szériában. Hogy miért? Maga sem tudja.
A filmet nézve nagyjából a feléhez érve egyre erősebb a benyomás: a rendező sem tudja biztosan.
Emberi testek – darabokban is – szerteszéjjel, az áldozatok groteszk pozitúrákba merevedve és összerendezve.
Ahogyan Jack a saját mélyhűtőtermében fazonra fagyasztotta őket, fényképeket készítve róluk.
Előbb csak a maga örömére, majd provokatívan elküld egy-két fotót egy bulvárlapnak. Jelige: ‘Kifinomult gyilkos’.
Tízéves gyerekként is már kifordult magából, nem értette és nem tisztelte az életet. Nem elmeséli, végig nézzük: sárga pelyhes kiskacsa egyik lábát metszőollóval levágja és bámulja, ahogyan a vízben tehetetlenül maga körül körbe evickél.
A filmben van egy töréspont: a hang a hűtőtér sarkában ülő fáradt öregemberben materializálódik. Amikor csak hang volt, szólt az Aeneisről és ő Vergilius, a kétezer éve halott költő. Magát angolosan ‘Vördzs’-nek is szólíttatja. Ad egy tanácsot Jack-nek: ha nem ment a házépítés téglából, fából vagy betonból, bízza a házépítést az ‘anyagra’ és az – utalva előző beszélgetéseikre – majd tudja mit kell tenni. Fel is építi Jack a házat a hűtőben, Kőmíves Kelemenné a köbön.
Jack a bevallása szerint legalább 60 embert emésztett el, építőanyag volt bőven. Ekkorra már Jack nyakán a rendőrség.
Az öreg kalauzolásával – a rendőrök elől menekítve – Jack egy csatornán és barlangon át lejut az alvilágba, Vergilius művének VI. énekéhez híven. Innen ez egy teljesen elütő másik film forog, egy jelképekkel tűzdelt út veszi kezdetét.
A Styx halálfolyó evezőse, Kharón lassított snittben jelenik meg, hömpölygő vízben csónakjába kapaszkodó emberekkel.
A kompozíció ‘alig’ nyúl Dante ‘Az istení színjáték’ hétszáz éves mesterművének illusztrációjához, biztos merő véletlen:
Erős gyomor és strapabíró erkölcs kell ahhoz, hogy fizikai és lelki undor nélkül bárki képes legyen végigülni a közel 150 perces filmet. Ahogy Jack önimádó gyilkosként ‘kibontakozik ’, Matt Dillon színészi fegyvertárának legjavát látjuk.
Lars von Trier életében rendezett ennél jobbat. Öregedve most valami igen nagyot és örökérvényűt akart üzenni. Egybe rak egymásnak idegen világokat, egy zakkant sorozatgyilkosét és a skiccet egy világirodalmi remek önös feldolgozásáról.
Szóljon hozzá