Retro kávéfőzők a spájzban a kicsurgós kivitelűek mellett kiöntős változatban is szép számban lelhetők.
Egyszerű az elvük, a zárt térben forralt vízből kitörő gőz a kávédarálmányon átszáguld és kilúgozza a tartalmát.
Egy függőleges cső végén annak oldalán lefolyik a csövet körbevevő fémtartályba, ez tárolja a folyadékot.
Így gyarapszik a lefőtt kávé és várja, hogy a csőből már csak bugyborékoló levegő törjön fel. Praktikus megoldás.
A kiöntős változat nagy előnye, hogy amikor kiporciózzák a kávéscsészékbe, egyforma állagú és minőségű lesz az ital. A kicsurgós – lásd korábbi cikk – annyiban tér el a praktikus kiöntőstől, hogy résen kell lennni egy külön kávékiöntővel. Ha a kötött koreográfiát nem követtük, a kávé mindenhová folyt, csak a végén a csészénkbe nem.
A kicsurgós kávéfőzőkből nyerhető forró kávé minőségének volt egy másik vonatkozása is.
Aki netán azt a gyakorlatot követte, hogy az első lejövő adagot rögtön az első csészébe folyatta, majd a következő adagot az amellett levő csészébe, úgy egy hatszemélyes Midipress összes kávéjából minden csészébe teljesen más minőségű kávé került. Az utolsónak csak híg lélötty jutott és nem csoda, ha kávézás közben ez felemlítésre került.
Lehet, hogy a legelső csésze kávé volt a legízletesebb, de egyben a legsűrűbb lé és a legdurvább koffeinlöket is.
A szétszedés és összerakás viszonylag egyforma elven működött, kis eltérés csak a kotyogó típusú kávéfőző estén található. A kotyogó egy nehezék, elhelyezése a kávédarálmányon áttörő gőz útját nehezíti. A függőleges cső felső részén belül egy súly nyugszik, a feltörő kávégőznek ezt kell megemelnie, hogy kifolyhasson a gyűjtőbe.
Miért kell a kotyogóban a gőzfék?
A fizikája egyszerű, a nyomást szándékozik növelni a gőztérben. A megemelendő súly úgy hat a zárt térben, hogy a gőz csak nagyobb nyomásnál tud kitörni. A darálmányon megnövelt nyomással áthaladó gőz azt a reményt erősíti, hogy csak a nemesebb anyagokat sodorja magával, a kellemetlen utóízek és a kozmálódó anyagok pedig a remény szerint hátramaradnak.
Azért ez a körülményesebb megfogalmazás, mert belátható, hogy ezek a remények nem váltak valóra.
Gázon, rezsón forralt, vagy villannyal lassan felforralt víz olyan kedvezőtlen (1.2-1.5 at) nyomástartományban képes csak dolgozni, amikor nemcsak a nemes anyagok, hanem minden ami nem kívánatos (csersav, keserű utóíz, stb.) is kijut az aromával és illatanyagokkal keveredve.
Nem véletlen, hogy a percekig kicsurgó kávékészítéssel szemben ma a modern kávéfőzőgépek tarolnak, amelyek fél percnél nem tovább és hatalmas (16-18 at) nyomással adnak egy lökést a darálmánynak. Így tényleg csak az áhított ízeknek és aromáknak van alkalmuk távozni. Erről árulkodik a gazdag crema megjelenése is.
A retro kávéfőzők a spájzban nosztalgiát ébresztenek, valójában az általuk készített kávéra már nem áhítozunk.
Száz évig az Edison-féle izzószálas villanykörtével világítottunk és egy-két év alatt a LED-égők mindet kiszorítják.
Félszáz évig Fatima, Kalifa, Seherezade, stb. kávéfőzőkben készült a ‘fekete leves’, most barista minőségű otthoni (podos, kapszulás, stb.) szupergépek ontják magukból az anyagot a minőségi kávézáshoz. Ettől függetlenül, tiszteleghetünk az elődök kitartása előtt, hogy mit mit meg nem tettek azért, hogy a forró kávét szürcsölhessék.
Mindegyik modell egy-egy ilyen törekvés tárgyiasulása.
További retro kávéfőzők a spájzban
A cikk első része IDE kattintva érhető el!
