Van, hogy az ember lába megremeg az izgalomtól, mert érzi, hogy valami kellemes dolog fog történni vele. Az én lábam is remegett, de utólag, mert annyira klassz élményben volt részem. Az étterem bejáratánál nem szaladtak a lábaim a vendégtérbe, mivel ha rosszra nem is, de semmi különösre nem számítottam. Az ok, hogy az étterem neve nem szokványos.
Vietnámi speciális melegkonyha
Na ezzel a névvel maximum arra gondoltam, hogy bent valakik főznek valakiknek, amit majd elszállítanak valahova, ahol nagy csapat hazánkban élő vietnámi azt megeszi. Arra is gondoltam, hogy a vietnámi büfék számára itt készítik elő az ételeket. Sőt ez a név egy olyan épület ablak nélküli falán volt egy molinón, ami igazán nem sejtet vonzerőt.
Az étterem Kőbánya központjában van a nagy ívű kanyarban egy pizzéria helyén. Ez abból is látszik, hogy egy toszkán tájkép részlet van a falon vagy 8 méter hosszan. De miért is ne lehetne ez épp vietnámban. Őszintén megvallva nekem nem szúrta annyira a szememet.
Bent kellemes, nem a megszokott ázsiai környezet fogadott. Tisztaság mindenütt és mosoly hegyek. Nem bántva más ázsiai népeket, de az a tapasztalatom, hogy a vietnámiak nagyon mosolygósak. (Van egy másik nemzet tagjai által üzemeltetett bolt, ahova évek óta igen sűrűn járok. Ismernek is, mégsem mosolyognak vissza soha)
Leültettek minket egy asztalhoz, majd hozták az étlapot. Egy lány volt a felszolgálónk, aki bár beszélt magyarul, de nem ismert minden alapanyagot a nyelvünkön. Én meg ahogy szoktam, rögtön kérdések halmazával borítottam el. De kisvártatva jött a segítség Toni személyében, aki már félelmetesen jól beszélt magyarul annak ellenére, hogy csak tíz éve él itt. Egy max. 20 éves srácról beszélek, aki félelmetes szókinccsel és azon ritka nyelvérzékkel rendelkezik, hogy tökéletesen érzi a nyelvünkben rejlő humort és gondolkodás nélkül használja is.
Az asztaltársaság nagy része, azaz hárman a négyből hamar döntött, de nekem ez nem ment. Igazi különlegességre vágytam. Megakadt a szemem pár dolgon, de volt ott valami, amit nem értettem. Kecske papilla. Az meg mi?
Lentebb angolul már volt valami, ami segített, de nem hittem a szememnek. Nipples. Mi van? Mellbimbó? És láss csodát, az. Jött Toni és megerősítette, hogy megy nekem az angol. Kérdeztem ezret rögvest. És az vajon puha, vagy nem? Toni rám mosolygott és azt mondta, hogy neki már volt szerencséje mellhez és neki úgy rémlik, az kellemesen puha 🙂 Már nevettünk is.
Kérdeztem óvatlanul, hogy az bizony mekkora. Erre azt kuncogja, hogy amivel ő találkozott az nagy volt 🙂 Több se kellett kirendeltem az ételt.
Miközben készültek a főételek, elfogyasztottunk pár sült vietnámi tekercset. Remek volt, mondhatom. Jó ízek, szép tálalás. Nem voltam rest és megkértem Toni-t, hogy mutassa meg nekem azt a mellbimbót. Kisvártatva ki is hozta. Tapintatosságból nem vártam meg, hogy az asztalhoz érjen vele, mert nem akartam a többieket megbotránkoztatni.
Egy jól megtermett öklömnyi darab világos, szinte vajszínű húsos valami érkezett. Ámultam, hogy mekkora. Jegyzem meg városi gyerek vagyok 🙂 Toni most is elnyomott egy poént, de ezt a helyzetkomikumra való tekintettel nem tudom elmesélni. Na ettől kezdve csak dumáltunk. Még a séfet is kihívta, akivel beszélhettem Toni tolmácsolásával.
Megtudtam, hogy szinte mindent lehet kérni. Egy-egy alapanyagot kiválasztva beszélgethetünk az elkészítés módjáról is. Imádtam már most a helyet. A séf fülig mosolygós és szemmel láthatóan elhivatott. Bírtam a stílusát. De nézzük mit is ettünk!
Vendégül látóink egy autentikus halételt, ami egy kerek kerámia edényben sült. Szálkás rendesen, ahogy ezt a vietnámiaktól meg is szoktam, de nagyon finom telt ízű étel volt. A másik egy egyszerű zöldséges sült tofu. Ennek a kínaiaknál lehetne szerzetesek eledele tofuval a neve és akkor érkezne valami jellegtelen étel, de ez nem az volt. Nem agyon fűszerezett, de mégis kellemesen aromás. A zöldségek állaga pedig tökéletes.
De jöjjön az én ételem. Mint megtudtam, a húst jól megtisztítják, lehártyázzák, majd lángon körbepirítják. Eztán vékonyan felszeletelik és rostlapon megsütik. Elárulom, hogy az átadó ablakon keresztül simán belátni a konyhába, de ahogy elnéztem simán megengedik, hogy nézelődjünk. Valamilyen szósszal vékonyan bevonták és megszórták szezámmaggal.
Amitől beájultam az a szósz volt. Állítólag a séf saját kreációja. Valamilyen babpaszta. Lehet fehérbab, vagy szójabab is, de mindenesetre világos az biztos. Ettem én már sok finom mártást, de ez mindent vitt. Annyira összetett és harmonikus volt, hogy rajongtam érte. Többnyire képes vagyok ízeket rekonstruálni, de ez kifogott rajtam.
Mindezek mellé egy tele kistányérnyi roppanós friss koriander és thai bazsalikom járt. Jellemző a vietnámiakra, hogy szárastól szolgálják fel a zöldfűszereket és igen nagy mennyiségben el is fogyasszák az ételeikhez mintegy köretet. Mondhatom régen voltam ilyen elégedett. Tisztaság, jókedv, érdekes és finom ételek, némi gasztro perverzió nekem, életem egyik legfinomabb mártása, Toni a vicces, és egy lenyűgöző séf. Vannak pillanatok az életemben, amikért hálás vagyok. Ez is ilyen.
