Chris Carter heptameron kapható magyar nyelven újonnan könyvesboltban, vagy használtan egyéb beszerzési forrásokból. Komoly csengésű görög szó a heptameron, hét történet gyűjteményét fedi.
A múltban maga a ’heptameron’ szó először könyvcímként jött szembe. A francia Navarrai Margit (Marguerite d’Angoulême) középkori történet-gyűjteményének 1969-es kiadásának a fedelén. Boccaccio utánérzés, szerzői jog már nem védi és letölthető.
Chris Carter heptameronja nem hét történetet fűz egybe, hanem nála hét könyvet jelent. E gyűjtés apropóját adja, hogy a legelső könyve idén reprint lett (más a kiadó és egységes a borítóterve a többi azóta kiadott könyvéhez stimmelve).
A ’Keresztes gyilkos’ 2009-ben jelent meg hazájában és a durva témájú krimi irodalom műfajába valósággal berobbant.
Az író brazil születésű, az USA-ban alkot és ötleteit az amerikai életforma kilengései sugallják. Azokat extrémbe fordítja és fejben máris kész egy sztori. Cinkelt lapokkal játszik, mert a képzettsége kriminál-pszichológus, könnyű neki ilyeneket írni. Ezen felül maga is rendelkezik jó pár becsípődéssel. Nyilván ő is szelíden zakkant, a zombiról elnevezett együttest favorizáló sapkája és a zenei múltját idéző hosszú haj a szájpírszinggel alaposan bezavar a gyógyszerész szemüveg mögé bújtatott entellektüelbe.
Ha nem lenne ilyen, Chris Carter nem tudna ilyen témákat választani, vagy ha még választani tudna is, nem időzne el ilyen részletességgel egy-egy regénybeli esemény leírásán. Olyannyira, hogy elolvasva nemcsak a sztoriban a rendőrnek, hanem a könyvvel a kezében a nyájas olvasónak is elbizonytalanodik a gyomortartalma, merre tovább. Reggeli volt vagy ebéd: mind1.
Chris Carter heptameron sorozata eddig hét könyv,
és csak azért hét, mert máig ennyi jelent meg magyarul. Chris Carter szorgos méhecskeként tovább is hordja a kaptárba a vértől csöpögő virágport. Magyarul még ki nem adott művei sorjában megtalálhatók itt. A le nem fordított könyvek száma lassan meghaladja a itthon kiadottakét. Legfrissebb zsengéje a ’Written In Blood’ (kb. ’Vérrel írták’).
Magyarításra vár ez a további fél tucat merő borzalom. Ezek nem az az öncélú „ijezgetős” fajták (nyikorgó ajtó, kísérteties légfuvallat, elhaló sikoly, láncok csörgése, stb.). Hanem a Los Angeles-i élet közelképe. Egyszerre a sok szegény és gazdag, a nélkülözés és fényűzés, a kicsapongás és a pénzért bármi kapható szélsőségei. Beleértve mások kínzását és megölését is.
Ami a hét könyvet összefűzi, az Robert Hunter detektív személye.
A fejben nyomozó zseniális kombinátor Sherlock Holmes mása a XXI. században az őt követni próbáló, kérdezősködő hű Wattsonnal. Garcia nyomozó éppenséggel brazil származású, az USA-ban Hunter mellett küzdve véletlenül sem kétbalkezes.
A könyvekben felgyülemlő emberi gyarlóság, szenvedés és megalázás felé csak azért fordul egy normális olvasó, mert a karantén-érzés képes kibillenteni erkölcsi egyensúlyából és taszítani a szélsőségek felé. Szerencse, hogy csak az olvasnivaló megválogatásában. Elszigetelődve a járvány által bárki feljogosítva érezheti magát arra, hogy Chris Carter könyve(ke)t vegyen magához. Veszélyes játék, a szörnyülködésbe is bele lehet szokni, általa az embertelenség iránt közönyössé válhatunk.
Vagy csak ürügy a tocsogós krimikbe menekülés
a valóság halálstatisztikákkal bombázó brutalitása elől? Még a könyv fiktív szereplőinek halála is elfogadhatóbb a valóságnál.
A Chris Carter krimik józanító hitelességgel, hatalmas képi erővel szemléltetik elméjükben elborult elkövetők tetteit. Akik a kivitelezéshez a modern világ összes műszaki vívmányát bevetik. Megspékelve az emberi testnek szenvedést okozni képes összes fizikai és lelki ismeretanyaggal. Csavaros az észjárás és szinte megfejthetetlen a motiváció. Utóbbinak a nem ismerése okozza a detektívekben és a könyvekben is a hallatlan feszültséget. Folyamatos a vívódásuk és frusztrálnak. Ami addig megtörtént, azt is alig tudják felfogni. Értetlenek, örökösen várják de félnek is attól, hogy MI KÖVETKEZHET MÉG AZUTÁN?
Akinek erős a gyomra és van rá ideje, a könyvek olvasásával kiélheti latens mini agresszióit. Főleg, amikor a detektív elkapja (és mindig elkapja) a gonoszokat. Az igazságszolgáltatás gépezete nem azonnal lép működésbe. Nem szép tőle, de zsaru dacára Hunter fizikailag is törleszt az elkövetőnek a sok bosszúságért és mások szenvedéséért. Amiért annak bomlott agya selejtet gyárt.
Érdemes Chris Cartert olvasni. Minél kegyetlenebb egy elkövető, annál erősebb az olvasóban a morális késztetés, hogy a nyomozók elkaphassák. A könyvek végén a diadaluk kis (nagy?) elégtétel az olvasónak, egyfajta lelki könnyebbséget vált ki. Katarzis?
Cartert olvasva könnyű bele szokni a visszatérő szereplőkbe, nem kell más városokra, nevekre és egyéb felesleges díszletre váltani.
A sztorik pergő és meghökkentők, ezek után Miss Marple valamennyi fondorlatos nyomozása szinte ásatag és ósdi avíttság.
