E több-száz oldalas regény (vagy inkább esszégyűjtemény?) végére érve az olvasó a csalódás és a csodálat egyvelegét érezheti. Egyfelől bánkódik majd, amiért a fejében lévő, filmmel kapcsolatos elméletek káosza még egy seregnyi elmélettel gyarapodik. Másfelől csodálattal lehet visszaemlékezni mindazon látásmódokra, amelyekkel Bokor Pál könnyen kiszélesíti a filmrajongó személyek mentális eszköztárát.
Kevés volt azon bátor vállalkozók száma, akik a mozgókép elméletét katalogizálható és értelmezhető csokorba foglalták. Közülük néhányat – legtöbbször Balázs Bélát és Siegfried Kracauert – maga Bokor Pál is megemlíti nem egy fejezetben.
Mindazonáltal a Film mint mozgás többek közt annak köszönheti előnyét, hogy a filmelmélet atyjait is számításba veszi, sőt, összeveti egymással.
A mozgóképgyártás fejlődését is ez segítette, hogy az alkotók a múltból merítettek ihletet és Bokor Pál sem felejt el alkalmanként visszatekinteni. Persze, mondhatnánk, hogy a nagy újítók, a sablont elkerülő lázadók voltak a mozi mérföldkövei. Azonban az esetek döntő részébe ők is tanultak valakitől, de ha nem is motívumokat lestek el, legalább ihletet szereztek.
Ennél azonban sokkal többet tár olvasója elé a könyv. Különösen akkor, ha a el tudjuk fogadni Bokor Pál perspektíváját, amely a mozgások művészeteként mutatja be a filmet és a látható mozdulatot a filmszerűséggel egy lapra helyezi.
Számomra eszmei frissítést, mi több, szemlélettágítást nyújtott meglehetősen széleskörű gondolatgyűjteménye. Túl azon, hogy rengeteg filmet esztétikai és lélektani szempontokból közelít meg, a mozgástípusoknak is különálló, tisztességesen kidolgozott bekezdéseket szentel. Ezzel olyan olvasói élménynek lehettem részese, amelyen keresztül atomjaira robbantva valamennyi komponensét megszemlélhettem a Bokor Pál által megfogalmazott – és összességében mégis megfoghatatlan – végtelen filmes dimenziónak.
A nehezen megragadható lényeg nem az író hibája, hanem a film sajátossága. Gigantikus eszköztáron keresztül fejeződhet ki és mégis – figyelembe véve, hogy sokan a legfiatalabb művészetként említik – még sok megoldást tárhat a néző elé.
Mindeközben Bokor Pál szerint az alapvető mozgástípusok, amelyek a film alkotó elemeiként szolgálnak, a kezdetek óta (gondolunk itt azokra az időkre, amikor a Lumiére fivérek, Kulesov és Eizenstein fejtegették a mozgóképalkotásban rejlő lehetőségeket) nem változtak.
Kinek ajánlható a könyv?
Aki szereti a filmeket, az vélhetőleg érdekesnek fogja találni az elsőtől az utolsó oldalig, annak ellenére, hogy kissé vaskos iromány. A rengeteg kutatói munka eredménye egy széles gyűjteményt felkaroló elemzés. Végső soron a mozgókép megszállottjainak gondolkodását csak rendezettebbé és fejlettebbé teheti.
