Az angol kém az USA-beli író Gabriel Allon főszereplővel játszódó kémtörténeteinek a legutóbbi darabja és fajsúlyos munka. Végig feszültséggel teli és nyakatekert eseménysor több csattanóval megspékelve.
Ősz végén a Harlequin Magyarország kiadó gondozásában került a boltokba, és ’A rablás’ után a második általuk kiadott Gabriel Allon mű. A két könyv teljesen eltér külső méretében és a dizájnban is. Hogy ne illeszkedjen a megelőző tíz Gabriel Allon könyvhöz? Utóbbiakat az Ulpius-ház adta ki egységes méretben és borító-formatervvel.
A Harlequin kiadó viszont a HarperCollins eredeti kiadói csoporthoz végül sokkal közelebb áll.
Az angol kém – kémtörténet lévén senki nem az, akinek látszik és semmi sem az, ami – így hát nem angol kém, hanem az izraeli titkosszolgálat felkért embere. A felkérést az angoloktól kapta, akik elismerték, hogy az előttük álló feladat megoldására képtelenek. A feladat nem más, mint kinyomozni a királyi család merényletben elvesztett hercegnőjének gyilkosát.
Gabrielnek, az arkangyalnak nevét viselő szuperkém munkához is lát. Angyalként repdes, leginkább a halál angyalaként de nemzetközi légijáratokkal. Amerre jár, általa láb alól eltett szereplők maradnak, miután megtudta tőlük a várt információkat. Az angol – és a terrorral terhes észak-ír – viszonyokat jól ismerő társául magához szólít egy profi bérgyilkost, akivel sok szépen kivitelezett közös munkája volt. Négy korábbi Daniel Silva írta könyvben volt már közös szerepelésük.
Ez a ’brigád’ göngyölíti fel a szálakat, apró morzsákból rak össze egy egész kenyérre valót, amit az olvasó elmajszol a könyv végére. Hol izgalommal nagyokat harapva belőle, hol apránként ízlelgetve. Mire megeszi kiderül, hogy nem is kenyér volt, hanem maszlag és nem étkezésre, hanem mérgezésre szolgált.
Az angol kém feladványa méregként hatott Gabrielre, nemcsak a feladat szinte reménytelen nehézsége miatt. Azért is, mert a végén derült ki, hogy az egész sztorit művészi gonddal ellene alkották meg. Egy személyes bosszútól hajtva vezették szépen előre az ellene kitervelt gyilkossági kísérlet végett, és ő rendre végigjárt rajta a szamárvezető mentén.
Itt fordul a kocka, üldözőből üldözött lett. Az arkangyal nem maradt angyal, hanem ördögi tervet eszelt ki az őt becsapók megtévesztésére. Gabriel Allon a horgászból csinált csalit és kerekedett felül.
Az angol kém nagyon izgalmas. A két főhős számára a kötelező kínos információgyűjtés végeztével kész a terv. Nekiveselkednek és vágtat a történet, rajta gyorsítani nemigen lehetne mit. A csattanó viszont elmarad, a bűnös kicsúszik még az acélos karmok közül is. Gabrielnek méltó ellenfele, apró fogyatékossága csak, hogy a morál bármilyen kis része sem lelhető fel benne.
Az angol kém olvasása közben velem is megtörtént, amit Stephen King egy általa elolvasott krimi fülszövegének írt meg: „Az ilyen könyvet magaddal viszed, amikor felállsz megnézni, maradt-e még egy kis csokis keksz. Nehogy még lemaradj valamiről.” Ahogy mentem ki a konyhába és nyúltam a keksz felé, akkor érzékeltem, hogy a becsukott könyv gerince a bal kezemben nyugszik.
Az angol kém ismertetésének itt meg kell torpannia, mert semmi többet nem szabad elmondani, egy kémtörténet ismertetéséhez már az eddigiek is túl nagy mértékű kiszivárogtatás.
Sajnálom, hogy a történetben a fő szálnak vége szakad – az elszökött merénylő életben hagyása enged ugyan apró reményt egy folytatáshoz – de az Utószót szívesen kihagytam volna az élményből.
Rossz szokás, hogy végigolvasok egy könyvet. Az utolsó előtti lapok a ’kötelező’ hálálkodás a könyv születése körül forgolódó számos bábának, de előtte ott az Utószó, amiben az író merészen témát és hangolt vált.
Az angol kém Utószava leszögezi, hogy a történetben az összes szereplő kitalált alak és a valósággal mindennemű egyezés vagy hasonlóság egyedül a vak véletlen műve. Megjegyzi, hogy természetesen létezett angol hercegnő a valóságban, mint ahogyan van vezető személy az angol kémelhárítás élén is, csakúgy, ahogyan Oroszországnak is van elnöke.
Viszont az íróm aki a New York Times egyesszámú sikerírója, Az angol kém magyar kiadásának 460. oldalán kendőzetlenül nekiugrik Oroszország létező elnökének, Putyint lehordja a sárga földig. Kleptokrata és birodalmi álmodozó, szerinte Kelet-Ukrajna lerohanásával és a Krím elszakításával nem nyert, hanem veszített a történelemben. Ő az, aki viszályt szít Nyugat-Európa államai között szélsőséges pártokat pénzelve. Aki cinikus hatalomélvező és emiatt szalonképtelen az író számára.
Ez még rendben is lenne, mivel az USA ’maga a megtestesült sajtószabadság’ és még ha állításai igazak is, egy kémponyva akkor sem kellene, hogy mellékes színtérül szolgáljon államfő-pocskondiázásra.
A fantázia szülte történetet összerakja egy olyan valós személlyel, aki államfőt megelőző egyik posztjaként maga volt a félelmet keltő KGB (akkor még szovjet) hírszerzés teljhatalmú feje. Adalékul tegnapi hír róla, hogy a Forbes magazin sorjában már negyedszerre ismét Putyint választotta az év legbefolyásosabb emberének. Aki a világban mindig eléri azt, amit akar.
Putyin múltja és jelene ismeretében remélhető, hogy Mr. Silva jól alszik otthon Washingtonban.
A grafika forrása: www.harlequin.hu
Daniel Silva – Az angol kém
