Benkő László: „Drezdai emberünk” című könyvével iróként egy új műfajjal tesz probát. Kémsztorit álmodott meg és korábban írt háromtucatnyi történelmi regénye után most a hírszerzés körül forog a cselekmény. Nem friss megjelenésű, de ebben a tekintetben elsőkönyves író.
A szembenálló felek a Szovjetúnió, vele a KGB valamint a baráti NDK. Mert attól, hogy barátok, kémkedni még szabad. Sőt egy szovjetnek kötelező.
A hős Pável Mihejev elvtárs, meggyőződéses és hazaszerető. Erős hátszéllel – nagyhatalmú tábornoki támogatással – jut előre egészen a külszolgálatig.
A történet kezdetekor a hatvanas évek legelején járunk, amikor már elég mélyen harapott bele a világba a ‘hidegháború’.
Mivel nem nyert az imperialista világ elképzelése, miszerint Hitler a náci törekvésekkel balkézről elpusztítja az addig egyetlen kommunista országot.
A II. Világháburú kellemetlen kifejleteként a szovjet hadakat ha nem állítják meg Teherán és Jalta egyezményei, bizony nem álltak volna meg Berlinnél. Komisszárjaikat biztosan hátuk mögött tudva elmentek volna bármeddig, amíg nácit vagy imprialistát találnak. Ennek egész Európa volt kitéve.
Így viszont Berlin lett a szovjet hadak végállomása és keletkezett egy utóbb kínossá vált kompromisszum. Európa megosztottságát, fizikai felosztását jelentette és a hidegháború bölcsője lett. Ennek első komoly megnyilvánulása a koreai válság volt 1949-ben, majdnem újabb világháborúval.
A világ szembenállt. A világban a hidegháború legtöbbször igen forró percei egymást követték. A nyugati hatalmak kontra szovjet blokk és Kuba a rakétaválsággal, Kína a különutas politikájával, Titóék és a románok. A feltüzelt harmadik világ mozgalmai, amelyekben az Únió minél erősebb szovjet befolyásra törekedett (lásd Szíria mind a mai napig), és a berlini fal felhúzása is bekövetkezett.
Drezdai emberünk, Pável Mihejev ezredesi rangban a drezdai kirendeltségen (kémkönyvek szóhasználatával ‘rezidentúrán’) landol. Hamar kap egy feladatot, amelyben egy régész-archeológus szaktakintélyt kell behálóznia, azaz beszerveznie a szovjet oldalra. Kis szépséghiba, hogy a célszemély a gyengébb nemet erősíti és ráadásul ‘hűséges’ NDK állampolgárként az NSZK által beszervezve már régóta jelent az ellenfél nyugat-németeknek.
El is érkeztünk a konfliktushelyzethez. Komplikálja a képet az, hogy a szovjet hatalom Pável Mihejevet kinevezésével egy eggyel nagyobb sakkjátszma részeként kész beáldozni. Gyalogveszteség a sakkban csak taktika. A német hírszerzés viszont érdeklődni kezd Pável Mihejev iránt, aki értékes hírforrás.
Miért ez a nagy felvezetés?
Egyrészt mert sokdimenziós játszma veszi kezdetét, ki kit kémkedik ki, némi nemi szállal. Írónk nemzeti hovatartozása okán sok magyar kitekintéssel.
Alaphelyzet, hogy az NDK volt a szocialista blokk kirakatországa, itt mentek a dolgok, a boltokban volt áru bár állampolgárait erős kéz felügyelte. Utazás nuku, nyugati rokon felejtős, és STASI (Staatssicherheit) állambiztonsági szolgálat tette szorongóvá és telítette félelemmel az NDK lakók mindennapjait.
Szemben a Kádár-rezsimmel, a gulyáskommunizmus Magyarországával, híres-hírhedten a szocialista tábor legvidámabb barakkjaként.
Orosznak vagyis szovjet állampolgárnak hivatalosan kijutni az NDK-ba – maga mögött hagyni a nélkülözéses szürke hétköznapokat a sorbanállásokkal és a kilátástalansággal – egyenes megváltás volt. /Akkortájt a magyarok is jó lehetőségként élték meg Kelet-Németországba elmenni és ott dolgozni./
A kémkalandok sora úgy ér véget Drezdában, hogy a berlini fal lebontásáig jutunk el az időben és a szovjet elvtársaknak pakolniuk kell, cókmókostul irány a Szovjetúnió. Az NDK összeomlik és boldogan országegyesíti magát az NSZK-val.
A könyvben sok oldal foglalkozik a magyaroknak a kelet-németek szerinti aknamunkájával, miáltal kiengedték az NDK-sokat Magyaroszágról Ausztria felé. A magyarok hitszegő módon lebontották az osztrák határon a műszaki zárat és vele együtt a kommunizmus eszméjét is.
Az oroszoknál addig Pável volt a ‘drezdai emberünk.’ Miután hazakerül, egy régészeti leletekben gazdagnak tudott uráli területre küldik KGB biztonsági szolgálatba, ahová megérkezve maga hozza javaslatba foglalkoztatni az érintett régész hölgyet a helyi ásatásoknál.
Aki meg is érkezik oda, és attól fogva az oroszlán torkában lesz a hölgy a ‘drezdai emberünk’, csakhogy már a nyugatnémetek számára.
A regényben a szovjetúnióbeli folytatás és annak kibontása elviszi az olvasót a Gorbacsov pártfőtitkár által kezdeményezett peresztrojka teljes kifejlődéséig, amely végül a Szovjetúnió és vele az egész ‘béketábor’, a szocialista országok teljes összeomlását idézte elő.
A köztes időben országszerte zajlik az elvtelen helyezkedés és az rossz emberi tulajdonságok előretörése, vele a maffiatempó és a kiskirályok világa.
A szerelmes, vagy csak azt tettető kémek motívuma nemrég került terítékre, amikor a Vörös veréb műalkotás volt bemutatáson “odaátról”, egy amerikai írótól, aki maga is kém (volt). Ennek mentén Benkő László DREZDAI EMBERÜNK című könyvével kapcsolatban felvetődnek– a Vörös veréb kapcsán felmerült – egyazon kételyek.
Hogy mennyire emészthető az olvasóknak az egymással egymás ellen kémkedő szerelmesek nem-professzionális helyzetei és a valóságot nem tudni milyen közelről/távolról elviselő írói képzelet játékai.
A két kiadvány között további hasonlóság a slendrián lektorálási és nyomdai munka, számos helyen értelmezhetetlen mondatokat (“A BND-t mindig érdeklik az” ez a mondat vége 43. old. / “A falakba rejtett a tető és a padlástér is megközelíthető volt.” Ez egy mondat 341. old.) és több helyen betűkihagyásokat szülve.
Mindezzel együtt a regény értéke így nem kevesebb, csak el-eltereli a figyelmet.
A könyv magyar írótól az alapos utánjárás, a sok korhű ismeretanyag és háttérinformáció okán figyelemre méltó teljesítmény.
Tetszhet azoknak, akiknek fekszik a műfaj és magyarként benne mi is érintve vagyunk.
Büszkék lehetünk arra, hogy tízmilliós népként felgyorsítottuk az erjedést százmilliók szabadságának az elnyeréséhez.
