Budapesten születtem 1961 novemberében. Könyvkötést és könyvrestaurálást tanultam, de grafikával is foglalkozom. Talán mindenkinek van kedvenc anyaga, olyan amelyikhez közelebb áll a többihez képest és szeret vele foglalkozni. Az apámé például a fém volt, az én anyagom a papír és a ráírt, vagy rányomtatott betű.
Amikor az írásaimban a szavakat többé-kevésbé érthetően próbálom egymás után elhelyezni egyetlen célom van, a népszórakoztatás. És ha szövegeim olvasásakor bárkinek eszébe jut, hogy közöm van/lehet a kialakult kellemes közérzetéhez, akkor a munkám már nekem is megérte.
Időtöltelék című novellás kötetem kiadás alatt áll.
Irodalmi elismeréseim:
2014 Egy barátom a mellékhelyiségben hangosan
nevetve olvasta a könyvem (szubjektív)
2015 Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár novella pályázat – II.helyezés
Nyomtatásban az Aposztrof kiadó jelentette meg egy írásomat a Szó-kincs 2015 című antológiában.
Egyetlen csomózási trükkjét sem árulta el soha, a lelketlen. Pedig a hálószövés igazi virtuóza volt. Néha teljesen öncélú megoldásokat választott. Valószerűtlenül nagy tereket hidalt át egyetlen fonállal, vagy hálója húrjait kegyetlen sűrűségűre szabta. De már róla se tudott semmit.
Az univerzumban egyetlen befogott fajnál sem tapasztalt érzékenység és ellentmondásosság adja az ember tartásának és ápolásának szépségét.
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Vannak esték, amikor az ember nem új élményt keres, hanem megerősítést. Azt az ismerős, belül már megfogalmazott vágyat, hogy egyszerre szeretne tanulni, rácsodálkozni és igazán jelen lenni. A Vingardium Around the World pontosan erre az érzésre rezonál.

A globális kávékultúra az elmúlt évtizedekben látványosan közeledett önmagához. Az olasz presszó letisztult szabályrendszere, majd az újhullámos, specialty irányzat precíz technológiája és ízérzékenysége világszerte hasonló mintákat hozott létre.

Amikor az étteremben eléd kerül a pohár, nem arról van szó, hogy tetszik-e a bor. A borkóstolás feladata ennél jóval prózaibb: eldönteni, hibátlan-e. Nem romlott-e meg tárolás közben, nem tette-e tönkre a dugó, nem kapott-e levegőt ott, ahol nem kellett volna.