Abszurdisztán fővárosában ingyenes szórakozás minden erőfeszítés nélkül lehet osztályrészünk. Ahogyan Kellér Dezsőtől hallhattuk, amint a mélyvörös bársonyfüggöny szélébe kapaszkodva előadta konferanszát a kabaréest nagyérdemű közönségnek. Ezzel kezdte: ‘A téma az utcán hever…’
Esetünkben még le sem kell hajolni érte. Csak nyitott szemmel kell látni, még nézni sem muszáj. Metróállomás százméteres körzetében érdekes (?) látványba botlunk bele. Ha nem vigyázunk.
Rá egy hétre arra járva újra megütődés tárgyát képezi ugyanaz a látvány. Szórakozás a javából.
Anyanyelvünk – és minden más nyelv – arra való, hogy embertársainkkal egyezményes fogalmi köröket használva információt közöljünk. Vagy ne közöljünk információt, csak pazaroljuk az idejét. Utóbbira tökéletes példa ez a látvány, amikor úgy mondunk valamit, hogy ne mondjunk semmit.
Hírközlés információ nélkül olyan akár egy lenge bélszél bánatos hajnalon. A szöveg időtálló kivitelű, nejlonhegesztett vákuumban lankadatlan szorgalommal hirdeti üzenetét.
LEZÁRÁS MIATT lezárva.
Magyarul: semmi közöd hozzá miért ne, de ide be ne gyere. Ezt intézményesnek tűnő módon közli, hatásos a fekete-sárga korlátozó szalag, főleg ha egy igen stabil betontraverz lábához maslizták.
A mögöttes látvány sem segít, üresség és minden emberi tevékenységet – a lezárást is – nélkülözi.
Logikailag végtelen körbe futó értelmezés: magát önmagával magyarázza, SEMMITMONDÓ kiírás.
Hivatalosságát az ember tudatában a kordonnal kapcsolatos korlátok fogalmi kapcsolódása váltja ki.
Egy látszólagos ellentmondás – magyarul paradoxon
mert valamit valaki közölni szándékozik, de a szándék tényével a törekvés ki is merül, mert senkinek nem mond semmit. Sokaknak azért hordoz üzenetet, azt hogy valakinek intézkedni volt dolga, de szellemileg nem nőtt fel a feladathoz.
Emiatt – ha meglátjuk ebben a feliratban és a kordonban a fonák helyzetet – kész is van a szórakozás. Az szerencsés, akiben ez a felismerés gyorsan lefut és nyugvópontra jut, és az illető felnevet. Mást esetleg egész nap kísért ennek a faramuci látványnak az emlékképe és nem hagyja békén. A dolog annyit nem ér meg, hogy utána menjünk. De annyit megér, hogy felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy embertársait ne fárassza olyanokkal, amit nem képes előtte legalább fejben lejátszani.
A mitológiai Uroborosz itthon már az utcán tekereg – a kígyó, amelyik a saját farkába harapott.
