Lee Child MÚLT IDŐ krimije visszatekintés nemcsak a főhős Jack Reachernek, hanem az édesapjának is a múltjába. Nem mindig hasznos visszanézni a múltba, főleg akkor, ha ebből kifolyólag a sarkon befordulva szembejön egy jobbegyenes.
Lee Child MÚLT IDŐ krimije többféle meglepetést tartogat amellett, hogy egyet biztosra vehetünk. Jack Reacher mindig keresztül verekszi magát az akadályokon. Ezt átvitt értelemben vehetjük egy sötét erdő vagy a meg nem értés vonatkozásában, és szó szerint egy ötfős banda támasztotta nehézségek tekintetében.
A sötét erdő ellen ott a katonai éjjellátó optika, a meg nem értés ellen ott van a főhős állampolgári tudatossága és éles nyelve. Az öt fős banda ellen pedig Jack Reacher ötujjas pörölycsapása, amely kéznél van, mindig magánál hordja.
Lee Child angol íróként lehet, hogy nem fontolta meg egy USA-ba családostul történő átköltözésnek a következményeit. A regényre brutális hatással van az a hétköznapi erőszak, amelyre az amerikaiak büszkék voltak a Vadnyugat meghódítása idején, az idián őslakosság eliminálása során és ma is az alig korlátozott lőfegyver viseléssel.
A Jack Reacher univerzumban a fentebb említett meglepetések közül a legnagyobb a nem várt stílusbeli változás. Írónk a fondorlatosan gondolkodó, számok bonyolult vontakozásait szerető Jack Reacher ebbéli hajlamait takarékra tette. Helyébe emelte a durva, kegyetlen és túlzásokba menő egyszerű utcai verekedéseket. Az mindegy, hogy ténylegesen az utcán, vagy egy könyvtárban, vagy ‘zölderdő árnyas mélyén’ zajlik.
Mindenhol csak verekszik.
Korábban védekezésből ütött, a MÚLT IDŐ krimiben viszont egy eset kivételével Jack Reacher támadólag lép fel. Az egy kivétel is csak azért van, hogy a szemtanúk elmondhassák a szerveknek, hogy nem ő kezdte. Először üss, aztán kérdezz. Új jelenség és katonai rendész múltja sem erre tanította. Jack Reacher nemegyszer a ‘megtorlás’ kifejezéssel illeti magát.
Sokak szerint lehet stílusosan is verekedni, viszont Jack Racher levetkőzött minden bunyós eleganciát. Erre nem szakít időt, inkább szakít be koponyát, zúz szét állkapcsot, tör ki fogakat marokszám. A könyvben tíznél több embert küld az aszfaltra, padlóra, talajra. Mindenkit egyetlen ütéssel. Vagy az ellenfélen keresztül történő éles tárgy egymozdulatos átküldésével. Az éles tárgy körbe a pisztolygolyó fejbe juttatása is beleértendő. A legtöbben azonnal megnyomorodnak, és sokan bele is halnak. Jack Reacher a vélelem és a bizonyítás verbális nagymestere itt értelem helyett hidegvérrel kaszabol. Nem látom be az írói logikát. Szépen koreografált harci küdelemben legyőzni valakit hálás írói téma, az együtéses letaglózás nem az. Valóban roppant hatékony, de nem vall a kéttucat korábbi regény Jack Reacher hősére.
A második meglepetés a regény felépítésében az, hogy Jack Reacherhez nem szegődik szorosan női főszereplő. Máskor annyira szorosan, hogy a lepedő sem férne közéjük. Egy rendőrnő bukkan csak fel, aki nem segíti inkább szakmai alapon ellene szegül. Valójában eltűri Jack Reachernek a törvényesség határait feszegetni. Más közük nem is lesz egymáshoz.
A harmadik meglepetés Jack Reacher családfa nyomozásának kimenetele, amit krimi lévén csattanóként megtartunk a könyvet megvenni óhajtóknak. Ez a regény főmotívuma, Jack Reacher az apja fiatalkorát próbálja feltárni. Olyan Isten háta mögötti kis településen, amelyből a faházas építkezési stílus miatt az elmúlt hetven év alatt csak betonalapokat hagyott meg az enyészet. A legközelebbi kisvárosba ebből a közegből szivárgott be az a bűnöző életmód, amelyet a rendőrökön kívül látszólag mindenki űz. Jack Reacher szerencsétlenségére ott szinte mindenkit maga ellen fordít. Alig van más az egész könyvben, csak erőszak, megfélemlítés, durva ökölharc. Kézifegyver csak párszor sül el. Számos nyílvessző viszont elsuhan a krimiben és közelről kilőve nem kegyelmez.
A regény végére fura érzet alakul ki.
Mintha kötött oldalszámot rendelt volna a kiadó, amit az író hamar felélt. A részletekbe menő verekedéseket kivágta, a helyükre együtéses lerendezések sorát ollózta be. Humor fellelhető de csak szikrákban, örül az ember, hogy van. Itt a humor is már csak ilyen tud lenni: ” …még mozgott. Úgyhogy Reacher lejjebb lépett, és fejbe rúgta. Csak egyszer. Ennél kisebb számot nem választhatott volna.” * Így nyilvánul meg a számok iránti legendás vonzalma és a rá jellemző flegma.
A bunyók rövidségük okán nem bunyók és nem sokat lendítenek a történeten, akár ki is maradhattak volna egy pergőbb rejtélyesebb sztori kedvéért. Aki Jack Reacher követő, az rá fog gyógyulni erre a könyvre, új híveket kevésbé fog gyűjteni.
A fordítást a Generalpress ‘udvari magyarítója’, Gieler Gyöngyi munkájának köszönhetjük.
* népszerűsítési és nem haszonszezési célből idézve
