Gyerekkori éveink, emlékeink meghatározóak számunkra, egész életünk során végig kísérnek minket. Általában egy otthonhoz kötődünk, egy házban növünk fel, az új helyszínek pedig a rokonok életterei, a nyaralások helyszínei és az iskolák. Ilma Rakusa gyermekkora viszont más volt, az ő szülei folyamatosan költöztek, hogy a megfelelő életteret teremthessék meg gyermekeiknek. Többek között erről is szól a Rengeteg tenger.
Ilma Rakusa Svájcban élő író, műfordító, irodalomtörténész. Regénye a Rengeteg tenger eredetileg német nyelven jelent meg (Mehr Meer), amelyet Kurdi Imre fordított le magyarra. A mű 69 fejezetből áll, melyek kronológiai sorrendben következnek, a gyermek felnövésének lehetünk tanúi, az individuum útkeresésének, és rövidke betekintést nyerhetünk fiatalkorába is. Az alcím rámutat a regény műfajára is: Emlékfutamok. Önéletrajzi írásról van szó, az író visszaemlékezéseit olvashatjuk.
Az emlékezés
Az írónő a regényében nem mereng el az emlékezés mikéntjéről, nem kérdőjelezi meg a jelen és a múlt kapcsolatának valóságosságát. Ezzel szemben gyermekkori problémáit, érzéseit olyan erővel képes megjeleníteni, mintha most élné át őket. Láthatjuk, hogyan alakul ki az identitása, hűen tükrözi a felnőtté válás útját. Az emlékek első sorban nem időhöz, hanem térhez, helyszínekhez kötődnek. Annak köszönhetően, hogy gyermekként több országban is élt, több nyelven is megtanult, például magyarul, szerbül, olaszul, németül, később pedig franciául és oroszul. A német nyelvet érezte először sajátjának, ezen a nyelven ismerte meg a könyvek tág és óvó birodalmát – bár a magyar mondókákra is mindvégig emlékezett -, és ezen a nyelven tudta igazán jól kifejezni magát.
A regényben szereplő emlékekre azt mondanám, egy ember élete úgy, ahogy van: benyomások, kicsinyes problémák, a belső világ fontossága a külsővel szemben. Nem kifejezetten a történelmi események a fontosak, hanem az, amit ő átélt, vagy amihez saját tapasztalatai által kapcsolódott. Néhány történelmi esemény is megjelenik a műben, például, amikor trieszti emlékeit eleveníti fel, akkor megemlíti, hogy gyermekként nem is tudott a város bűnös múltjáról, a holokauszt áldozatairól; Prágában 1968-ban járt, de a prágai tavaszról csak éppen annyi említést ejt, amennyiben az őt érintette, leningrádi éveivel kapcsolatban pedig a szocializmusról esik néhány szó, éppen annyi, amennyit ő is átélt. De úgy gondolom, hogy ez így van rendjén, egy ember élete nem történelmi eseményekre korlátozódik, hiszen a saját érzékszervein keresztül, saját benyomásai által tapogatózik a világban, és igyekszik tájékozódni, miközben egy történelmi tér lengi körbe. Ilma Rakusa számára is jelentősebbek voltak a saját problémái, tapasztalatai, ehhez mérten mutatja be a városokat, ahol élt, tanult, megfordult.
Bőröndök – utazás
A regényre nagyfokúan jellemző a térbeliség. A gyermek Ilma szorongást érzett a lakásban lévő bőröndök látványa miatt, amik mindig készenlétben álltak, hogy amikor arra volt szükség, akkor egyszerűen csak belepakolhassák a legszükségesebbeket, és tovább állhassanak. Ilma Rakusa számára valamiféle trauma volt gyermekként, hogy folyton költöztek, keresve a megfelelő otthon. Szülei mindig egyre nyugatabbra húzódtak, mígnem végül egy Trieszt melletti településben állapodtak meg. A gyermek számára az állandó költözködés a biztonság hiányával volt egyenlő, hiszen sokáig nem volt állandó otthona, amihez kötődni tudott volna, vagy ami alapján könnyebben meghatározhatta volna az identitását. Az utazás maga később mégis kíváncsivá tette, hiszen ez egyenlő volt új kultúrák, országok, megismerésével. Gyermekként a térképen játszott, barátnőjével a legrövidebb útvonalakat keresték meg országok, kontinensek között, és ez a kettősség később is jelen volt életében, az otthon biztonsága az utazás izgalmaival szemben.
A különböző életterek remek viszonyítási alapot is szolgáltattak Ilma Rakusa számára, ennek segítségével hasonlíthatta össze a különböző városokat, ahol élt, bemutathatta, hogy hol hogyan érezte magát és ő maga milyen volt, és ezáltal változásait is nyomon kísérhetjük.
Olvasni a regényt
Hogy milyen érzés volt a Rengeteg tengert olvasni? Az írónő olyan erővel volt képes megjeleníteni egy gyermek problémáit, érzéseit, hogy sokszor nekem is nosztalgikus érzésem támadt, és előhívta bennem az én gyermekkoromat. Mindeközben könnyen beleélheti magát az olvasó a történetben, és a néhol pedig esszészerű részek, fejezetek nagyon érdekesek és elgondolkodtatók. A regényben mindvégig hangsúlyosan megjelenő kelet és nyugat közötti ingadozás – hiszen Ilma Rakusa Kelet-Európából származott (Rimaszombat), majd nyugaton nőtt fel, de a kelet mégis végig vonzotta és érdekelte – olyan földrajzi görbét rajzol ki, ami közelebb hozza egymáshoz a kultúrákat, és elmossa a földrajzi határokat. Nem véletlenül: egy sokat látott, művelt, és érzékeny nő könyvéről beszélünk, ami engem is elgondolkodtatott. Végezetül pedig ezzel kapcsolatban szeretnék egy rövid részt idézni a műből:
„Az „átalakulás” után azonban visszatértem. Leningrádot immár Szentpétervárnak hívják, vendéglőkkel, üzletekkel, új szállodákkal, számtalan kávézóval hivalkodik a város. (…) Egymást érik a könyves boltok, kapható minden, pontosan ebben a sorrendben: cárizmus, ortodoxia, ezoterikus könyvek, fantasy és krimi, bel- és külföldi szépirodalom (Nabokovtól Grishamig), pszichológiai tanácsadók, szakácskönyvek, útirajzok. Némelyik könyvesbolt éjjel egyig nyitva tart.
Éppen csak ideje nincsen már senkinek. Ki-ki el van foglalva az újonnan alapított cégével (Misának saját – igaz, kicsi – színháza van), rohangál, egyfolytában a mobiltelefonját szorongatja mindenki. Vagy éppenséggel szitkozódik a dugóban. Idejük csak a lerongyolódott nyugdíjasoknak van, meg az immár mindenütt fölbukkanó koldusoknak, hajléktalanoknak. Üveges tekintetű utcagyerekek zaklatják a turistákat. Az élet – úgymond – visszatért a normális kerékvágásba. Csakhogy egyáltalán nem normális ez a Pétervár. Szétmállik, szétrothad menthetetlenül a kicsinosított homlokzatok mögött. Bűnbandák tartják rettegésben.”
