Amihez régen még egy zenekar kellett, azt ma már a mobiltelefonunkról is megkapjuk. Persze ezzel kicsit lesarkítottuk a lényeget, de tény, hogy a zenehallgatás is egy evolúciós utat jár.
Ugyanakkor a múlt is gyakran visszaköszön, és ennek is megvan az oka. Ez egy a technológia által éltetett folyamat, ami velünk, és szokásainkkal együtt halad előre.
Ahogy Wagner mondta, „Kezdetben vala a ritmus”. A fadobot verő őslakosoktól kezdve beszélhetünk a zenehallgatás szokásáról. Sőt, ha úgy vesszük, a zene „digitális” eltárolásának ügye már évszázadokkal ezelőtt, a gregoriánus énekek leírásakor is foglalkoztatta az emberiséget.
Persze ez az adat önmagában nem igazi hanginformáció. A kotta, a dalszöveg csak egy utasítás, ami papíron még „digitális”, de amint megszólaltatjuk a hangszálainkkal, vagy a hangszerünkkel, máris „analóggá” változik.
A Szent István Krt. 16-os számon álló lakótömb belső udvarában „nyugszik” Budapest egyik első CD-boltja. Talán olvasónk is kitalálja, hogy mi az év(tized)ek óta ott dolgozó boltvezető úriember fő panasza. Röviden és tömören: MP3. A mozgó alkatrész nélküli hordozható zenelejátszók forradalma volt a jó öreg CD-re mért első huszárcsapás.
És hol mutatkozik meg a jövő? Kicsit már ma is a holnapot éljük, mivel már egy okostelefon vagy tablet használatával is hozzáférhetünk a világ összes zenéjéhez. Na jó, talán nem szó szerint, de a zeneiparban kiadott, forgalmazott és internetre valaha felkerült zeneszámok könnyedén hozzáférhetőek. Szokásaink közé ékelődött „túlművelt”, lényegében menedzser asszisztenssé avanzsálódott mobiltelefonunk rendszeres használata, mely történetesen képekhez, videókhoz és zenékhez is képes hozzáférni. Zenehallgatás szempontjából utóbbi több módon is kiaknázható.
Zenehallgatás jelene
Ma már nem kell, hogy konkrét felvételt, vagy albumot vásároljunk, az előadó lemezére sincs fizikailag szükség, még csak el sem kell, hogy mentsük az adatot, jön az magától. Az online-alapú közvetítést ügyesen kiaknázták és rendszerint fejlesztik, bővítik az olyan nevek, mint a Spotify, a Deezer vagy a TIDAL. Utóbbi például annak köszönheti népszerűségét, hogy az előfizetés keretein belül közvetített zenéket natív, vagy közel CD minőségben nyújtja. Így már az sem lehet kifogás, hogy a CD jobban szól, mint a „streamelt” média.
Ráadásul mivel egy gigantikus virtuális könyvtár áll rendelkezésünkre, sokkal gyorsabban ismerhetünk meg olyan műfajoka tés előadókat, melyek létezéséről korábban halvány fogalmunk sem volt. Aki azt hiszi, hogy a kalózfelvételek korában nincs ilyesmire igény, az meglehetősen téved: néhány napja olvashattuk a hírt, miszerint a havidíj ellenében használható TIDAL egy hét alatt 1,2 millió előfizetővel bővült.
Nem csak a zenék közvetítése, hanem lejátszásuk mikéntje is alaposan megváltozott az elmúlt néhány évben. Az otthoni helyi hálózatok fejlődésével olyan ún. „multiroom” azaz többszobás hangrendszer megoldásokat kínáló cégek törtek az élbolyba, mint a Yamaha, a Denon vagy a piacvezetőként számon tartott Sonos. Az egész otthonunkat betöltő hangélmény veterán hifista cégeket és új keletű vállalkozásokat is inspirál, utóbbiak között említhető a nemrég Magyarországon is elérhetővé vált Musaic.
Sőt, amitől vélhetőleg még jobban felgyorsul az intelligens otthonokba integrálható hang elterjedése, hogy már a Google is kínál rengeteg Android rendszerű mobileszközzel kompatibilis, a zenelejátszáson kívül számos „okos” funkciót betöltő multiroom platformot. A példaként említett gyártók tehát mind kínálnak olyan miniatűr zónajátszókat és hangfalacskákat, melyekkel telepakolhatjuk a házunkat, és telefonunk akár „zenehallgatás” fantázianevű gombjának érintésével mi dönthetjük el, hogy melyik szobában mi szóljon és mekkora hangerővel.
Mivel a vezeték nélküli hangrendszerek használata egyértelműen szokássá, sőt, követelménnyé tette számunkra, hogy látható kábelek nélküli felhasználói élményt kapjunk, rohamosan gyarapodik a kábeltől mentes, javarészt Bluetooth-alapú fül és fejhalllgatók tábora is. Ezek hangminőség terén elmaradnak a zsinóros megoldásoktól és a bennük lévő akkumulátor újratöltéséről nekünk kell gondoskodnunk, ettől függetlenül komfortosabb élményt, nagyobb szabadságérzetet kapunk.
Épp úgy, ahogy a könyvtárak vagy videotékák, a lemezboltok is szép lassan leszűkültek egy hajszálnyi szegmensre. Az LP és a szalagos magnó inkább a megszállott rajongók, hifisták és gyűjtők szenvedélye. De bármilyen meglepő, ezek a médiák még nem tűntek el a süllyesztőben. Kiváltképp a hanglemez, a popkultúra és a „retro” hullámok dominanciája azt váltotta ki, hogy az emberek újból nekiálljanak bakelitet rendelni a minőségi zenehallgatás érdekében.
Ez is némiképp igazolja, hogy a zenekedvelők (még ha ez a komplett ipar eladásainak csak kis hányadát jelenti) valahol vágynak zenei gyűjteményük kézzel fogható, fizikailag létező jellegére. Olyan cégek kezdtek el újra lemezjátszókat gyártani, mint az Onkyo, vagy a Sony, és minél inkább beleássuk magunkat a témába, annál több márkával találkozunk. A hanglemez tehát hiába több, mint fél évszázados technológia, a zenefüggők szívét továbbra is megdobogtatja.
Mindent összevetve ma már semmi akadálya nincsen annak, hogy a stúdióban vagy koncerten rögzített hangfelvételt minőségromlás nélkül visszakapjuk… elméletileg. Gyakorlatilag azonban sok tényező, az összes média, az LP-től a 192 kHz/24 bites fájlokig még korlátot szab a tökéletes, korlátok nélküli hangreprodukciónak. Bizonyos értelemben még ugyanazt tesszük, mint őseink a gregoriánus énekekkel: digitalizált információt próbálunk visszaállítani.
Azt megtehetjük persze, hogy az átlagosnál jobb minőségű fejhallgatót, hifi rendszert vagy hangfalat vásárolunk, és úgy a valóságoshoz közelebbi zenehallgatás élményben lehet részünk, többet kaphatunk meg kedvenc művészünk alkotásából. Már amennyiben kellő pénzt és energiát szánunk erre, de aki igazán zenei megszállott, az sosem a forintokat fogja számolni, az önfeledt zenehallgatás ugyanis nem decibelekben vagy pénzben mérhető. Jobban mondva, nem abban kellene, hogy mérjük.
