Shirley: A valóság látomásai filmbemutató nagyjából olyan vállalkozás, mintha Michelangelo-t akarnánk megfilmesíteni.
Edward Hopper nem polihisztor, mint a reneszánsz zseni. Összevetésük annyiban állja meg a helyét, hogy szobrokat és festményeket sem lehet megfilmesíteni.
Edward Hopper a festészetben alkotott nagyot és 1967-ben bekövetkezett haláláig egy nagyon karakteres USA-beli világot örökített meg vásznain. Ezek szerint az olajfestmények vászna és a filmvászon mégis közös valamiben?
Ha (szó szerint) nézzük igen, hasonló felületen jelenik meg a látvány, amit a művész nekünk szán (hiszen most tél van :)).
A különbség annyi, hogy az olajfestmény a vásznon maradandó lesz, a filmvásznon meg csak a vetítés idején van ott.
Gustav Deutsch filmrendező úgy döntött, a szélesebb publikum elé tárja Edward Hopper művészetét és egy olyan mozit csinált, amiben a festő 13 képének tartalmát dolgozza fel. A fikciót úgy építette fel, hogy a festményeket rendezői szemmel nézve eseményeket társított hozzájuk. A festmények figurái megelevenednek és ehhez a rendező az animációs filmtechnikát vetette be.
A filmet először Berlinben mutatták be.
A német közönség igencsak fogékony az efféle neokonstruktivista törekvésekre. A film eredeti ‘Shirley: Visions of Reality’ címének magyar változata ‘Shirley: A valóság látomásai’.
A filmet ha valahogy egyáltalán, akkor dokumentarista műfajnak kell besorolni, amennyiben a Hopper-képek jelentik a létező világot és az erről a valóságról készült film akkor dokumentumfilm. Csakhogy a film zömében nem a képek bemutatása, hanem az abból a rendező által inspirált történetek kikerekítése. Ez viszont kevésen közös a valósággal.
A Ludwig Múzeumban a filmvetítés után a nézőknek lehetősége lesz beszélgetni a rendezővel és Hanna Schimek látványtervező hölggyel Forgács Péter médiaművész segédlete mellett.
Shirley kimentette magát, nem lehet ott, ő a filmben a főszereplő fiktív személy. Modern világban létező nő, akinek a látomásait, érzéseit, gondolatait láttatja velünk a film. Ezen keresztül nyerhetünk bepillantást az ‘amerikai álom’ hétköznapjaiba. Ez az USA létformáinak mesterséges megelevenítése a 30-as, 40-es, 50-es és a 60-as évekből, nem minden politikai felhang nélkül.
Könnyen megzavarhat egy szemlélődőt, ha adott egy művész és egy témától ihletve azt körüljárva több művet készít. Köztük nem kell, hogy szoros kapcsolat legyen, a képek benyomásokat akarnak közvetíteni művészi eszközökkel. Benyomásokat, amelyeket a valóság az alkotóban keltett. Ezen gondolatmenet mentén haladt Gustav Deutsch rendező. A film ha úgy tetszik, epizódok egymásutánisága. Ezért aztán valódi sztori sincsen benne.
Edward Hopper szándékosan kiszegényített, képeslapszerű világa a gyönyörű színekkel és a két dimenzióban ábrázolt térbeliséggel vizuális örömforrás. A távlatok ábrázolása Edward Hopper egyik pregnáns jellemzője, a vonalzószerű ecsethasználat bárkiben az általános iskolai rajzórákat idézheti fel a perspektivikus ábrázolás gyakorlásáról.
Experimentális film experimentális festményekről.
Akinek ez megmozgatja a fantáziáját és már nyúlna is az egérért, hogy megguglizza, egyszerű a dolga.
Ne szalassza el ezt a lehetőséget, mert a vetítésen csak egyetlen alkalommal vehet részt: 2019. február 27./ 18.00
