Rengeteg meglepő tényt ismerünk, melyek többnyire hasznosak, de most a haszontalan tények halmazából válogattunk. Abból is a meglepőekből.
Fűtött Gillette borotva volt az idei CES egyik érdekessége Las Vegasban. Az érdeklődők saját tapasztalataiból adhattak visszajelzést a GilletteLabs cégnek.
Ma bezár a Google+ (Google Plusz), azaz holnaptól már csak a Google- (Google Minusz) szolgáltatásait élvezhetjük. Alternatíva?
Hóvirág februárban természetes dolog. Csak a természet az, ami nem viselkedik természetesen mostanában. (Tavaly januárban bújt elő)
Élmény a síelés és a síszezon már nem csupán a szomszédos országokban, hanem itthon is javában tombol. Nem kell érte külföldi síparadicsomba futnunk.
Barbie Mustang játékautó benzinmotorral még sohasem készült futószalagon. Az alternatíva Oregon államban született, a láncfűrész hazájában.
Nemigen akad ma már olyan dohányos, aki ne hallott volna valamit az elektromos cigaretta előnyeiről. A mai világban minden irányból jönnek az információk
STOJO összecsukható pohár kínálatával a New York-i cégnek az utóbbi időben szerencsére sok dolga akadt. Ez nagyjából akkorra csúcsosodott ki, amikor bevezetni tervezték a tejeskávéadó intézményét.
A brit kormány elvetette az úgynevezett tejeskávéadó ötletét, amelyet az eldobható kávéspoharakra vetettek volna ki a hulladéktermelés visszaszorítása érdekében, mert úgy véli, hogy hatékonyabb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek.
Korán jött idén a tavasz, január vége felé +16 Celsius fokot mérni több, mint illetlenség. A növényvilágot megvezette a pluszos hőmérséklet kilengés és begyújtotta a motorokat.
Sportriporterek esetében jobb, ha figyelsz, mert időnként szenzációs "aranyköpések" hagyják el az ajkukat. Némelyik szállóigévé is válik, amit hasonló helyzetben szívesen idézünk.
Még mindig január van (ha már nem is Újév napja), úgyhogy azt gondolom, hogy még nem késő leülni, és átgondolni, hogy mik is azok a célok, amiket ebben az évben el szeretnénk érni. Ehhez nagyszerű társunk lehet a YearCompass, amelyet ingyenesen letölthetünk (természetesen magyar nyelven is!)
És a jó sztorikat? Akkor töltsön el néhány nyugodt percet egy jó kávé mellett oldalainkat böngészve!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve katalógusunkba? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!
Az Ön üzlete még nincs bejegyezve a alábbi kategóriák valamelyikébe? Jelenjen meg Ön is szakmai listánkban! Ismertesse meg vállalkozását olvasóinkkal!

Két galaktikus zsaru, egy vidéki gyilkosság, tíz év csend a két idősík között. Augusztus 17-én érkezik az HBO Max legnagyobb nyári dobása — és nem véletlenül emlegetik szuperhősös True Detective-ként.

Van egy hétvége a nyár közepén, amikor a Balaton arculata gyökeresen megváltozik.

Teljes koncepcióváltással és több mint 2 milliárd forintos, saját forrásból megvalósított beruházással nyitja meg kapuit a Tolna megyei Bikács-Kistápé Ligeten a Zichy Családi Élménybirtok a mai napon.