Tegnap megcsapott a kafkai átalakulás előszele, vagy, ha pszichológusnak mesélnék, akkor a kapuzárási pániké. Persze a jubileumi osztálytalálkozó rémisztő lehetősége is Demoklész kardjaként függ felettem.
Felnéztem a számítógépem monitorjáról nevetségesen irodának hívott kuckómra és jobban, pontosabban más szemmel is megnéztem. Fehér, szürke, halványbarna színek: unalmasak és praktikusak. A hibbant belsőépítész rejtélyes oknál fogva harsány kiegészítőkkel igyekezett pezsdíteni a munkakedvet. Én – köztünk szólva – szimplán csak utálom.
Az ablaktalan helység gondoskodik róla, hogy nincsenek évszakok. Mindenkit ismerek, néhányukat kedvelem, és sejtem, mit csinálok a jövő héten, a jövő hónapban, a jövő évben. Nyár van és tudom, hogy a siófoki kempingen kívül máshová nemigen jutok el. Természetesen azért, mert jópofa és laza vagyok, illetve szeretek a régi barátokkal együtt nyaralni. Véletlenül sem azért, mert nem emelték a fizetésemet és a hitelt is ki kell gazdálkodnom, no és anyukám szokatlanul magas nyugdíját is ki kell egészítenem.
Nem-nem én nagyon szeretem a kempingeket, nagyon sok szép emlék fűz hozzájuk.
Hazafelé vásárláskor megundorodtam a lehetőségtől, hogy újfent paprikás krumplit főzzek és rájöttem, hogy a tökfőzelék sem elég jó alternatíva. Otthon azt tapasztaltam, hogy az ősöreg légkondi, amit télen soha nem akaródzik kicserélni, kilehelte a lelkét.
Ott ültem és olyan helyeken csorgott a veríték, ahol emlékeim szerint nincs is mit keresnie. Hogy teljes legyen a kép, belöktem a régi klasszikust, az Összeomlást, amelyben Douglas átlagos vállalati alkalmazottként bepöccen. Latolgattam az lehetőségeimet és arra jutottam, hogy jó eséllyel indulok a „rendes nő volt, de idővel meghibbant” címért. Az első gondolatfolyam oda lukadt ki, hogy el kell adni mindent és hátizsákkal külföldre kell szökni, hogy ott takaríthassak, esetleg lehetnék Sri Lankán tehenészlány, vagy egy gazdag ország törzsfőnökének 120 gyerekére is vigyázhatnék.
Aztán lehiggadtam, nem, ez nem én vagyok. A kísértés nagy, de kedvelem a főnökömet, a haverok is várnak, anyukám is szeret. És akkor bevillant az ideális megoldás. A kutyamindenit! Nagyban játszom! Jövő héten a Seychell-szigetekre utazom.
Velem tartanak?
Szóljon hozzá